Főváros napja

Díszpolgári címeket és elismeréseket adott át a főpolgármester

Tarlós István főpolgármester kitüntetéseket adott át a főváros napja alkalmából pénteken Budapesten. Díszpolgári címet kapott Berki Krisztián, Gyurta Dániel, Kozák Danuta és Szilágyi Áron olimpiai bajnok, valamint (posztumusz) Kocsis Sándor labdarúgó, az Aranycsapat tagja.

2012.11.16 12:50MTI

 A főpolgármester ünnepi beszédében példaképeknek nevezte a kitüntetetteket, és köszönetet mondott közösség- és lélekerősítő munkájukért. Tarlós István felidézte a városegyesítés egykori folyamatát, és úgy fogalmazott, maradandót alkotni nehéz, ma talán nehezebb, mint valaha. Kevesebb a pénz, "nemcsak a boldogulásunkért, de önbecsülésünkért is küzdenünk kell a nemzetközi porondon is" - tette hozzá.
   
Tarlós István szerint az ilyen körülmények nem kedveznek a művészetnek, a tudománynak és a sportnak sem. Szűkös esztendőkben ezért nagyobb szükség van példamutató helytállásokra - fogalmazott.
  
  "Budapest csak úgy fejlődhetett, hogy itt voltak azok a kimagasló egyéniségek és hazafias elkötelezettségű emberek, akik mikor alkottak, saját munkájukat a közösség javára fordították". Példaképek voltak, amely manapság egyre inkább hiánycikk, így még inkább felértékelődik - mondta ünnepi köszöntőjében a főpolgármester.
   
Az ünnepségen díszpolgári címet kapott Berki Krisztián, Gyurta Dániel, Kozák Danuta és Szilágyi Áron olimpiai bajnok, valamint (posztumusz) Kocsis Sándor labdarúgó, az Aranycsapat tagja.
   
Pro Urbe-díjat vehetett át a Masat-1 kutatócsapata, Szerencsés Károly egyetemi docens, Jelenits István piarista atya, Osztie Zoltán, a Belvárosi templom plébánosa, valamint Várhidi Pál és Fatér Károly labdarúgó.
   
Budapestért díjban huszonketten részesültek. Mások mellett ezt az elismerést kapta a Rajkó és a Csík zenekar, Csuja Imre, Kováts Adél és Sinkó László színművész, Szörényi Szabolcs előadóművész, Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, Burger Barna fotóművész és Marosi Ádám öttusázó.
   
Papp László Budapest Sportdíjakat többek között Kulcsár Gergely gerelyhajító, Kovács Katalin kajakozó, Csipes Ferenc kajakozó, edző, Fábiánné Rozsnyói Katalin és Mocsai Lajos mesteredző kapott.
   
Az ünnepségen átadták a Zalabai Gábor - A Budapestiek Esélyegyenlőségéért-díjat, a Főváros Szolgálatáért díjat, valamint a Dr. Barna Sándor Emlékérem - A Főváros Közbiztonságáért-díjat. Utóbbit mások mellett Fazekas Géza főügyész-helyettesnek, szóvivőnek adományozták
   
November 17-ét 1873 óta tekintik a főváros napjának, Pest, Buda és Óbuda egyesülésére emlékezve.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.