Orbán Viktoron látszik a változás
Orbán Viktor is szóba kerülhet egy megerősített államfői szerepkörre?
Ha egy éven belül választások lesznek, nagy Fidesz-győzelemre lehet számítani, ha pedig ez a győzelem kétharmados lenne, Orbán valószínűleg nem kérné magának a miniszterelnöki posztot.
2008.06.05 10:59Népszabadság OnlineKéri László szerint az, hogy Orbán Viktor habitusának megfelelő szerepkör lenne-e egy erős köztársasági elnöki pozíció, a "találgatások világa". Ha egy éven belül választások lesznek, nagy Fidesz-győzelemre lehet számítani, ha pedig ez a győzelem kétharmados lenne, Orbán valószínűleg nem kérné magának a miniszterelnöki posztot.
Kéri László szerint ugyanis egy kétharmados többséggel rendelkező kormányt vezetni számára pusztán "adminisztrációs" feladat lenne, s nem igazi politikai kihívás. Másrészt: kétharmados többséggel már lehetne módosítani az alkotmányt, így az államfői jogkört is lehetne erősíteni. - Orbán Viktoron látszik a változás az 1998-as miniszterelnöki habitusához képest; akkor egy "ügyintéző-ügygondnok" kormányfő volt, minden rajta keresztül intéződött el.
Most már sokkal inkább "a nemzet spirituális vezetőjének" szerepe áll hozzá közel, a mai orbáni habitusnak épp ezért jobban megfelelne a nemzetreprezentáció, egy, a mostaninál politikusabb köztársasági elnöki szerep - tette hozzá a politológus, aki úgy véli: ha lesz lehetősége a Fidesz elnökének, hogy egy ilyen pozíciót foglaljon el, nyilvánvalóan nem fog habozni. Annál is inkább nem, mivel legalább 6-8 alkalmas, potenciális miniszterelnök-jelöltet tudna megnevezni a Fidesz egy nagy választási győzelem után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


