Bizonyították ellenállóképességüket
Jól vizsgáztak az árvízi védművek a Nyugat-Dunántúlon
Az elmúlt napokban a gyakorlatban vizsgáztak a nyugat-dunántúli folyók partján létesített védművek, amelyek bizonyították ellenállóképességüket - mondta Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője pénteki szombathelyi sajtótájékoztatóján.
2012.11.09 13:35MTIA szokásos éves árvíz- és belvízvédekezés felülvizsgálatáról tartott szakmai tanácskozás után az igazgató elmondta: az árhullám már levonult, a védművekben esett károkat összesen 5 millió forintra becsülik, a helyreállításhoz már hozzáláttak.
Arról, hogy mezőgazdasági területeken, illetve a patakok áradásai miatt - ahol önkormányzatok irányították a védekezést -mekkora károk keletkeztek - az igazgatósághoz még nem érkezett információ.
Az igazgató szólt arról, hogy a Rábán az év során többször okoztak problémát a nagyméretű uszadéktorlaszok, ezért javítani kell a folyó átjárhatóságát, mind az élővilág, mind a vízen közlekedők számára.
A Lapincs folyón igen jelentős volt a "feliszapolódás", ami növelte a kialakuló árvízszintet. A szükséges medertisztításokat részben már elvégezték, részben a következő hetekben végzik, mederkotrás zajlik a szentgotthárdi szakaszán is - mondta.
Gaál Róbert ismertetése szerint felülvizsgálták az árvízvédelmi tározókat is: a góri, a lukácsházai, a kerkai és a kebele tározó völgyzáró gátjai jó állapotban vannak, árvízvédelmi szempontból viszont szükség lenne a dozmati tározó mielőbbi megépítésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


