Közép-európai perspektívák
Külföldi magyar intézetek vezetői tanácskoznak Pécsett
A közép-európai perspektívák a témája annak a tanácskozásnak, amelyet a külföldi magyar intézetek vezetőinek részvétel tart csütörtökön és pénteken Pécsett a Balassi Intézet.
2012.11.07 12:16MTIA szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a kétnapos esemény bevezető előadását Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerda este Budapesten, a Balassi Intézetben tartja. A résztvevők csütörtökön 11 órakor a pécsi Zsolnay-negyedben gyűlnek ismét össze, ahol Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tart előadást, majd Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója mond beszédet.
Ezután a magyar kulturális diplomáciai kapcsolatok új platformjairól, a hálózati együttműködések kiszélesítéséről, illetve a határon túli magyar szinergiák lehetőségeiről vitáznak és folytatnak eszmecserét. A pénteki nap fő témája a Közép-Európai Kezdeményezés 2013-as elnökségére való felkészülés, valamint a visegrádi országokban való jelenlét megerősítése lesz. A Balassi Intézet utalt arra, hogy a globális politikai és gazdasági rendszer válságában a felértékelődő nemzeti kultúra egyre erőteljesebb szerephez jut a külkapcsolatokban.
A magyar kultúrdiplomácia feladata Magyarország érdekeinek képviselete a legszélesebb értelemben vett kulturális eszközökkel. Rámutattak, hogy a Balassi Intézet a jogutódja a klebelsbergi kultúrpolitika által 85 éve megteremtett külföldi magyar intézetek, a Collegium Hungaricumok rendszerének, amely jelenleg 17 országban 19 intézetet foglal magában. Hangsúlyozták: Magyarország kulturális diplomáciai hálózata jelenleg versenyképes régiós társaival.
A külföldi magyar intézetek hatékonyan járultak hozzá a magyar uniós elnökség és a Liszt-év sikeréhez, a pozíciók megtartásához, erősítéséhez azonban szükséges az intézményhálózat bővítése külügyi, nemzetpolitikai szempontok figyelembevételével a szomszédos országok, Délkelet-Európa, továbbá Ázsia felé is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06