A 11 éves felsőmocsoládi fiú halála
Megdöbbentette a Fidesz-frakciót a gyermekgyilkosság
Mélyen megdöbbentette a Fidesz parlamenti képviselőcsoportját a 11 éves felsőmocsoládi fiú meggyilkolása - mondta Rogán Antal.
2012.11.05 17:10MTI"Annak örülünk, hogy a rendőrség meglepő gyorsasággal és hatékonysággal tudott az ügynek a végére járni, maga az eset azonban számunkra is mélységesen megdöbbentő" - fogalmazott a politikus.
Rogán Antal szerint helyesen tette a Fidesz-frakció, hogy 1998 decemberében a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítása mellett döntött, akkor vált ugyanis minősített esetté a gyermekgyilkosság. "Ez a létező legszigorúbb szabály, amelyet a mai büntető törvénykönyvi keretek között erre az esetre alkalmazni lehet" - tette hozzá, megjegyezve, hogy utólag sajnos visszaigazolódott, szükség volt a Btk. akkori szigorítására.
Az egy hete Kaposváron eltűnt Szita Bence holttestét szombat reggel találta meg a rendőrség a Kaposvári Egyetem mögött lévő erdős területen. Piros Attila dandártábornok, Somogy megyei rendőr-főkapitány a szombat délután tartott sajtótájékoztatón elmondta: a fiú előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett. A rendőrség a gyermek eltűnését bejelentő 47 éves nőt - a fiú nevelőapjának élettársát -, egy 57 éves és egy 41 éves hajléktalant gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével. A három ember előzetes letartóztatását vasárnap rendelte el a Kaposvári Törvényszék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


