Vidéken nincsenek megfelelő források
Ma veszi kezdetét a hajléktalanok téli ellátása
Ma kezdődik a hajléktalanok téli ellátása. A Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a fővárosban biztosan elindul az alapellátás, vidéken viszont egyelőre nem állnak rendelkezésre a szükséges források.
2012.11.01 08:23MTISoltész Miklós szociális államtitkár szerdán azt közölte, hogy a téli ellátásokra felhasználható szokásos kiegészítő pályázat novemberben jelenik meg. Győri Péter, aki a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgatója is, október 25-én az MTI-nek elmondta, a november elsején kezdődő téli ellátási szezonra a finanszírozáshoz szükséges összeg nem fog rendelkezésre állni.
Egy minisztériumi keret külön bizonyos speciális téli ellátásokat finanszírozott. A pályázatokat azonban még meg sem hirdették - fűzte hozzá. A szakmai igazgató szerint ez főleg a vidéket érinti, hiszen ott ebből a forrásból támogatják az alaphálózatot, vagyis a regionális diszpécserszolgálatokat és a téli krízisautókat. Egyelőre bizonytalan, hogy ott el tud-e indulni az alapellátás - jegyezte meg Győri Péter.
Mint akkor közölte, Budapesten az alaphálózatot fővárosi szerződés alapján működtetik, így ott biztosan megkezdődik az ellátás. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán jelentette be, hogy újabb pályázatot ír ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hajléktalanok integrációjára, önálló életvitelük segítésére.
A 860 millió forint keretösszegű, a hagyományos ellátáson túlmutató pályázatra, amely egy hónapon belül jelenik meg, a Közép-Magyarországon kívüli régiókból jelentkezhetnek az ellátásban szerepet vállaló szervezetek. Soltész Mikós elmondta azt is, hogy a téli ellátásokra felhasználható szokásos, kiegészítő pályázat novemberben jelenik meg, mintegy 400 millió forintos keretösszeggel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


