A címer kisajátítása?
A Kossuth család tiltakozik az MSZP-elnök felhívása miatt
A leghatározottabban tiltakozik a Kossuth család, amiért Mesterházy Attila MSZP-elnök október 23-án arra szólította fel híveit, hogy legyen a Kossuth-címer a demokraták összetartozásának jelképe, és viseljék azt "az új köztársaság megszületésének napjáig".
2012.10.31 08:06MTIA Magyar Nemzet felidézi, hogy az MSZP alapítványának rendezvényén Kossuth-címeres kitűzőket is osztogattak a vendégeknek.
Kossuth Lajos legközelebbi leszármazottja, Kossuth László médiajogász a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében családja nevében azt írta: felháborodva olvasta Mesterházy felhívását, amellyel ismét megpróbálják Kossuth Lajos nevét kisajátítani, és az 1849-es Habsburg-trónfosztás jelképét saját érdekeik jelképévé nyilvánítani.
A közlemény szerint az "idegen elnyomás alól való felszabadulás, a magyar nemzet szabadsága jelképének számító címert már bemocskolták e politikai vonalnak az elődei, amikor a bolsevista Tanácsköztársaság ideje alatt elővették, és ennek égisze alatt lövettek főbe, akasztottak fel, irtottak ki számtalan embert".
A kormányzó leszármazottja szerint a Kossuth-címert az 1848-as szabadságharc óta egyszer használták szellemiségének megfelelően: 1956-ban, amikor a szabadság, az elnyomás elleni közdelem jelképeként tűzték ki sokan - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06