Elavult a régi
Új törvény készül a Magyar Vöröskeresztről
Új jogszabály készül a Magyar Vöröskereszt működéséről: az előterjesztés emellett stabilizálja és időszerűvé teszi a Magyar Vöröskereszt jogi-működési környezetét, lehetővé téve ezzel a szervezetnek a társadalom számára is átlátható, nyilvános működését.
2012.10.28 13:41MTIA törvénytervezetet szombaton tette közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kormányzati honlapon, megkezdve a társadalmi vitát az előterjesztésről, amely kiemelt jogi státust biztosítana a szervezetnek.
Az Emmi az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, a kormány a Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére - elismerve a humanitárius jog fontosságát, valamint a szervezet hosszú ideje folytatott kiemelkedő tevékenységét - új törvénnyel szabályozza a Magyar Vöröskereszt működési környezetét.
A tárca szerint az eddigi, csaknem húsz éve hatályos törvény felülvizsgálata időszerű volt, mert a mára elavulttá vált szabályozás nincs tekintettel a megalkotása óta eltelt időszak során bekövetkezett történeti, társadalmi, gazdasági és jogi változásokra.
A törvénytervezet a nemzetközi jogban vállalt állami kötelezettségeknek megfelelően - követve a szervezetre vonatkozó nemzetközi ajánlásokat - köztestületi formában kiemelt jogi státust biztosít a Magyar Vöröskeresztnek - olvasható az Emmi közleményében. Hozzáteszik, hogy az előterjesztés emellett stabilizálja és időszerűvé teszi a Magyar Vöröskereszt jogi-működési környezetét, lehetővé téve ezzel a szervezetnek a társadalom számára is átlátható, nyilvános működését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


