Átlátható viszonyokat az ágazatban
Hulladéktörvény - a vidékfejlesztési tárca még a héten módosít
A vidékfejlesztési miniszter kezdeményezésére még a héten elkészül a szükséges módosító javaslat a hulladéktörvényhez, amelyet az államfő megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
2012.10.26 11:33MTIA tárca közleményében kitért arra, hogy Áder János államfőnek egy tartalmi jellegű észrevétele volt az Országgyűlés által október 8-án elfogadott jogszabályhoz fűződően - a közszolgáltatók minősítésével kapcsolatban a jogorvoslati jog hiányát kifogásolta -, azon kívül pedig formai jellegű javaslatokat fogalmazott meg.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter - egyetértve a köztársasági elnök véleményével - még a héten intézkedik a módosító javaslat elkészítéséről - olvasható a közleményben.
A kommüniké kitér arra: az államfő olyan jogtechnikai kifogásokat fogalmazott meg, amelyek nem befolyásolják a hulladékról szóló törvény alapvető szakmai koncepcióját, nem változtatnak a fő célkitűzéseken. "A jogszabály továbbra is egy korszerű törvényi hátteret biztosít, amely átlátható és ellenőrizhető viszonyokat teremt az ágazatban, lehetőséget ad a hulladékképződés nagyobb arányú csökkenésére és a hasznosítás arányának növelésére" - írta a tárca.
A köztársasági elnök az Országgyűlés elnökének írt, szerdai keltezésű levelében a többi közt azt kifogásolta, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) minősített gazdálkodó szervezetként ismeri el azokat, amelyek egy később megalkotandó kormányrendeletben meghatározott feltételeket teljesítik. Csakhogy az államfői kifogás alapján az OHÜ feladatait nonprofit gazdasági társaságként látja el, eljárása részletesen nem szabályozott, továbbá a döntéseihez nem kapcsolódik jogorvoslati lehetőség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06