Díszvacsora
Fiatal szakmunkások teljesítményét ismerte el Áder János
A szaktudás, a felkészültség és a munkaszeretet fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök csütörtökön azon a díszvacsorán, amelyet a fiatal szakmunkások Európa-bajnokságán részt vevő magyar csapat tagjainak adott a Sándor-palotában.
2012.10.18 20:17MTIAz államfő a diákok előtt elmondott beszédében hangsúlyozta, mindenki azt szeretné, hogy a szaktudásnak és a felkészültségnek ismét olyan becsülete legyen, amely a "lehető legtermészetesebbnek számít minden egészséges társadalomban". Mint mondta, valaha egy szakma igazi mesterének lenni épp olyan rang volt, mint akár a tudomány vagy a művészet "avatott emberének". Áder János szerint ennek bizonyítéka például, hogy az Országház főemeletén nem királyok, hanem a hazai mesterségek képviselőinek szobraival találkozhatunk.
"Nyolcvannyolc ilyen országházi szobor emlékeztet minket arra, hogy mit jelent mesteremberként, becsületes kétkezi munkával hatni, alkotni, gyarapítani egy olyan közösségben, ahol megbecsülik a teljesítményt" - fogalmazott. A köztársasági elnök ezért úgy gondolja, jó lenne, ha a tudás, a tehetség és a teljesítmény ismét életünk központi témájává válhatna a "megannyi fölösleges és sehová sem vezető vita" helyett. Széchenyi Istvánt idézve kiemelte: "csak ott mennek a dolgok jól, ahol a szabó, a szappanfőző, a cukrász és mindenki más is meg van győződve róla, hogy az ő iparán, az ő üzletén fordul meg az állam sorsa".
A magyar csapat öt arany-, egy ezüst-, öt bronz- és két kiválósági érmet szerzett a fiatal szakmunkások 2012-es franciaországi Európa-bajnokságán. A magyarok a bútor- és épületasztalos szakmában, valamint a mechatronika, a vállalati infokommunikáció és a faipari technológia területén érték el a legmagasabb sikert. Ezüstérmet a virágkötők, bronzérmet pedig a fodrász, az ács, a karbantartó tisztítóspecialista, a szakács és a pincér szakmát tanulók szereztek.
A díszvacsora Áder János azon kezdeményezésének második alkalma volt, amellyel az államfő a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat kívánja elismerni. A köztársasági elnök júliusban Szemerédi Endre Ábel-díjjal kitüntetett matematikus professzort és két fiatal tudóst látott vendégül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06