Száz fővel növelik a magyar katonai jelenlétet
Nő a magyar katonai jelenlét Afganisztánban
Több mint száz fővel egészül ki az afganisztáni magyar katonai misszió, további páncélozott terepjárókat szereznek be a magyar katonáknak, akiknél felemelik a fizetést és egyéb juttatásokat is - egyebek mellett ezekről a kérdésekről nyilatkozott a hétfői Magyar Nemzetben a Magyar Honvédség összhaderőnemi parancsnoka.
2008.06.02 08:55Magyar NemzetTömböl László utalt arra, hogy a kormányhatározat értelmében továbbra is tartják az afganisztáni tartományi újjáépítési csoportot, ahová új eszközöket is telepítenek. Év végére már tizenegy páncélozott Mercedes terepjárója lesz a missziónak, s helyi forrásból páncélozott Toyotákat is beszereztek - olvasható a cikkben.
Új feladat lesz október elsejétől egy törzstiszti csoport kiküldése, akik a kabuli nemzetközi repülőteret üzemeltetik fél évig, s megjelenik az úgynevezett tanácsadó, összekötő csoport (OMLT), ami az afgán nemzeti hadsereg zászlóaljai kiképzését, felkészítését, mentorálását végzi - mondta el a lapnak Tömböl László, hozzátéve, hogy jövőre egy különleges műveleti csoportot is küld az ország Afganisztánba, amely a NATO-parancsnokság alárendeltségében fog működni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


