Új Btk.
OBH: új büntetőeljárási törvényre is szükség van
Új büntetőeljárási törvényre is szükség van - mondta előadásában Hilbert Edit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese az új büntető törvénykönyv (Btk.) alkalmazását elősegítő konferencián a Parlamentben pénteken.
2012.10.12 16:27MTIAz igazgatási vezető üdvözölte, hogy az új Btk. előkészítése során nem annyira az elméleti, mint inkább a gyakorlati jogászok véleménye került előtérbe, melynek során a hivatal számos észrevételt tett részben a szaktárcának, részben a törvényalkotási folyamat parlamenti szakaszában az illetékes országgyűlési bizottságnak.
"Bízom benne, hogy a jogalkotó meghallja az ügyvédek, ügyészek, bírók szavát és a jogalkalmazó-barát Btk.-t egy új jogalkalmazó-barát büntetőeljárási törvény követi" - fogalmazott az OBH elnökhelyettese.
Azt mondta, a bíró dolga nem az, hogy kritizálja, hanem az, hogy alkalmazza a jogszabályokat. Igaz az is, hogy a büntetőpolitikát a mindenkori kormány határozza meg, ám a kitűzött célok többféle eszközrendszerrel valósíthatók meg, nem kizárólag a bírói önállóság, a mérlegelés és büntetéskiszabás függetlenségének szűkítésével - fogalmazott Hilbert Edit.
A jogalkotó ne akarjon ítéletet alkotni a bíró helyett - folytatta a több évtizedes bírói gyakorlattal rendelkező igazgatási vezető, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az egyes ügyek konkrét sajátosságait csak az adott ügyben eljáró bírák tudják megítélni, és csak akkor születhetnek igazságos ítéletek, ha a bíráknak megvan a szükséges önállóságuk, mérlegelési lehetőségük.
Hilbert Edit hozzátette: tekintettel kell lenni az uniós tagságból és nemzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségekre is.
Ugyanakkor - fejtette ki a szakember -, nem szabad mechanikusan másolni a más kulturális, gazdasági, társadalmi környezetben esetleg bevált megoldásokat, mint amilyen például a visszaeső erőszakos bűnözőknél az Egyesült Államok egyes tagállamaiban alkalmazott három csapás elnevezésű rendelkezés, amelynek átvétele nem kívánt hatásokat, széteső bírói gyakorlatot is eredményezhet.
A magyar jogalkotás lazított ezeken a szabályokon - fűzte hozzá az OBH elnökhelyettese.
Gáva Krisztián, az igazságügyi tárca helyettes államtitkára előadásában az új Btk. megalkotása során különböző oldalról felmerült, de végül a törvénybe nem került elképzelések között sorolta például a szigorított dologházat, a szembenézésre kötelezést, amelynek az elkövetőt és a sértettet vagy hozzátartozóit kellett volna alávetni, az egyes szexuális cselekmények elkövetőinek gyógykezelését, amire egyes felvetésekkel szemben továbbra is csak önkéntes alapon és komplex módon, tehát a gyógyszeres mellett pszichiátriai kezelést is igénybe véve van lehetőség.
A kodifikáció során volt, aki szorgalmazta a politikusi bűncselekmény tényállásának megalkotását, azaz súlyosabb büntetés alkalmazásának lehetőségét, azokban az esetekben, amikor országgyűlési, önkormányzati képviselők, vagy polgármesterek követnek el korrupciós, vagy hivatali visszaéléseket. Ez a helyettes államtitkár szerint azért indokolatlan, mert önmagában a hivatalos személyként elkövetett cselekmény súlyosabb megítélés alá esik.
Gáva Krisztián elmondta, hogy a tárca nemcsak a péntekihez hasonló szakmai konferenciákkal, hanem az új Btk. kommentárjának megalkotásával is szeretné segíteni a kódex zökkenőmentes életbe lépését, ezért Navracsics Tibor igazságügyi miniszter felkérte Polt Péter legfőbb ügyészt a munka megszervezésére, és várhatóan ez a törvénymagyarázat még a 2012. évi 100. törvény 2013. július 1-jei hatálybalépése előtt meg fog jelenni.
A szaktárca által a jogalkalmazók számára a Parlamentben szervezett rendezvényen mintegy másfélszáz bírósági, ügyészségi és ügyvédi kamarai vezető vett részt, és előadást tartott Répássy Róbert a tárca államtitkára, Polt Péter legfőbb ügyész valamint Gellér Balázs egyetemi docens.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


