200 millió adóforint
Jobbik: a kormány IMF-es médiakampánya elfogadhatatlan
A Miniszterelnökségnek az IMF/EU-tárgyalások apropóján indított médiakampányát bírálta a Jobbik.
2012.10.11 11:43MTIA Jobbik szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy a kormány 200 millió forintot költött az adófizetők pénzéből a saját pártpolitikai céljára az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos médiakampányra - jelentette ki Volner János. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese emlékeztetett arra, hogy a kormány - keddi napilapokban megjelentetett - hirdetéseiben a többi között az olvasható: "Nem engedünk az IMF-nek!", "Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét!". A hirdetések nemet mondanak az ingatlanadóra és elutasítják a családtámogatások csökkentését.
Volner János szerint a hirdetések a kormány "sokadik 180 fokos fordulatát" bizonyítják, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök áprilisban még arról beszélt, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a kormány "barátja", még korábban viszont azt hangoztatta, hogy még semmilyen jó nem származott abból, ha egy ország megállapodott a valutaalappal. Ráadásul hazudik is a kormány a hirdetésekben, amikor a családtámogatások megvédéséről és az ingatlanadó elutasításáról beszél - folytatta Volner János.
Szerinte a kormánynak "inkább szégyellnie kellene magát", hiszen évek óta nem emelkedett, vagyis reálértékben folyamatosan csökken például a családi pótlék összege, valamint több önkormányzat az építményadó formájában jelenleg is adóztatja a cégek mellett a magánlakásokat is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


