A likőrgyár is közleményt adott ki
Hamisított pálinkák itthon is
Hamisított pálinkát vont ki a kereskedelmi forgalomból a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága; a termékeket a Kecskeméti Likőripari Zrt. állította elő - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-t.
2012.10.09 14:45MTIA hivatal a Kecskeméti Likőripari Zrt. pálinka-előállítási és forgalomba hozatali tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága tájékoztatása alapján indult hatósági eljárásban az igazgatóság megállapította, hogy a Kecskeméti Likőripari Zrt. a pálinkatörvény és a vonatkozó uniós rendelet előírásait megsértve a pálinkákat több alkalommal átminősítve hozta forgalomba.
A cégnél a vegyes pálinkákból barack, körte vagy szilvapálinkát "állítottak elő". Ezen kívül a vizsgált pálinkatételek nem gyümölcs eredetű alkoholt is tartalmaztak.
Így az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény, a hamisított élelmiszerek előállítására vonatkozó tilalmának megsértése miatt a hatóság az üzem pálinka előállítási és forgalomba hozatali tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A raktáron lévő pálinka termékek forgalmazását megtiltotta és elrendelte a hamisított pálinkatételek azonnali hatályú forgalomból való kivonását, visszahívását.
"Az ügyben az eljáró hatóságnál további termékvisszahívás elrendelése és bírság kiszabása folyamatban van" - olvasható a közleményben.
A Kecskeméti Likőripari Zrt. közleménye szerint a cég pálinkáiból 3 terméket vizsgált be a Fejér Megyei Kormányhivatal. A 3 termékből 3950 palackot gyártottak le.
A vizsgálat eredménye e termékeknél a pálinkák minőségét kifogásolta, "mégpedig a nem megfelelő gyümölcsből származó alkoholtartalomra vonatkozóan". A cég a közlemény szerint e termékeit külső szállítótól vásárolt pálinkából gyártotta, ellentétben a többi saját szeszfőzdéjében előállított pálinkával.
Kitérnek arra, hogy a kifogásolt termékek visszaszállításáról már gondoskodott a cég, a raktáron lévő készletet pedig a további vizsgálatokig elkülönítették.
Az ügyben az eljáró hatóságokkal együttműködve a gazdasági társaság a többi termékére vonatkozóan a tilalom feloldását kezdeményezte - olvasható az MTI-hez eljuttatott anyagban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


