Hatályon kívül helyezték a tavalyi döntést
Egerben újrakezdődött az illetékbélyeg-hamisítási ügy tárgyalása
Újrakezdődött a korábban nagy port kavaró illetékbélyeg-hamisítási ügy tárgyalása szerdán az Egri Törvényszéken.
2012.10.03 13:19MTIA Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Heves Megyei Bíróság tavaly márciusban hozott elsőfokú döntését. Az ügyben húszan állnak bíróság előtt, azzal vádolja őket az ügyészség, hogy 1999 és 2003 között több mint 120 millió forint értékű hamis okmánybélyeget használtak fel, illetve értékesítettek. A terhelteket - akik között többen ügyvédek és ügyfeleik - egyéb bűncselekményekkel, a többi között csalással, köz- és magánokirat-hamisítással is vádolják.
Az első tárgyalási napon a vádiratot, a hatályon kívül helyezett első fokú ítéletet és a Fővárosi Ítélőtábla végzését ismertette a bíróság. Ezek szerint a vádlottak részben értékesítették a hamis okmánybélyegeket, részben illetékköteles jogügyleteknél, például társasági szerződések, módosítások bejegyzésénél használták fel azokat, valamint fiktív keresetek benyújtása után visszaigényelték ellenértéküket az illetékhivataloktól.
A fiktív keresetek benyújtására az ország szinte valamennyi megyéjében sor került a helyi bíróságokon, így az igen jó minőségű hamis bélyegek szinte mindenhol felbukkantak. Az első fokon eljáró Heves Megyei Bíróság különböző időtartamú szabadságvesztésre és egyéb büntetésekre ítélte a vádlottakat. A leghosszabb, 3 év 10 hónapos letöltendő börtönbüntetést a harmadrendű vádlottra szabta ki nem jogerősen a bíróság.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a perrendi szabályok megsértése miatt helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, és új eljárást rendelt el. A tárgyalás a vádlottak és tanúk meghallgatásával folytatódik; a törvényszéki bíró a tárgyaláson jelezte, hogy hosszan tartó eljárásra kell számítani. Eddig nem derült ki, hogy hol készültek a hamis okmánybélyegek, de sajtóhírek arról szóltak, hogy Szerbiában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06