Oktatói tevékenységéhez tér vissza Váradi Balázs
Távozik a kormányfő gazdaságpolitikai főtanácsadója
Egyetemi oktatói tevékenységéhez tér vissza Váradi Balázs, a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója, aki 2007 elejétől dolgozott a kormányfő kabinetjében - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön az MTI-nek.
2008.05.29 18:04MTIA stop.hu egyik internetes oldal előzőleg arról írt, hogy beadta felmondását a főtanácsadó, és ennek az elmaradt gazdaságpolitikai reformok állnak a hátterében. Budai Bernadett azt mondta, Váradi Balázs korábban egyetemi oktatóként dolgozott, és hiányzott neki az a közeg, az a tevékenység. Másfél éves kitérő után visszamegy egyetemi oktatónak, május 31-ével távozik a miniszterelnöki kabinetből - tette hozzá a kormányszóvivő.
Arra a felvetésre, hogy idén Váradi Balázs már a harmadik ember, aki távozik a kormányfő kabinetjéből, Budai Bernadett úgy válaszolt: természetes, hogy "emberek jönnek-mennek". Hozzátette: érkezett például a miniszterelnöki kabinetbe Kisfaludy Zoltán, aki a kormányfő kabinetfőnok-helyettese lett.
Idén hárman távoztak Gyurcsány Ferenc kabinetjéből: először Gál J. Zoltán kabinetfőnök, majd Gyurkovics Tamás kormányzati kommunikációs igazgató, most pedig Váradi Balázs gazdaságpolitikai főtanácsadó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


