Kúria
Szakértői konzultáción járt Budapesten a Velencei Bizottság
A Velencei Bizottság Budapesten vizsgálta a magyar igazságszolgáltatás helyzetét - közölte a Kúria hétfőn.
2012.09.24 13:58MTIAz Európai Unió tanácsadó szerve a magyar bírósági szervezeti törvény, illetve a bírák jogállásáról szóló jogszabály módosításáról szóló jelentése előkészítéséhez kapcsolódóan látogatott egynapos szakértői konzultációra a magyar fővárosba. A bizottság szakértőit múlt csütörtökön hivatalában fogadta Darák Péter, a Kúria elnöke.
A közlemény szerint az elnök a megbeszélésen összegezte a Kúria első félévi tevékenységét, majd válaszolt a törvénymódosítások hatásaival kapcsolatos kérdésekre.
A júliusban hatályba lépett módosítás célja a törvény általános indoklása szerint többek között az volt, hogy "még hatékonyabbá és átláthatóbbá tegye az igazságszolgáltatás működését és annak igazgatását, valamint a központi igazgatás területén az Országos Bírói Tanácsnak (OBT) az Országos Bírósági Hivatal (OBT) elnöke feletti ellenőrzési jogosítványait tovább erősítse"; a szabályozás áthelyezte továbbá "az OBH elnöke igazgatási feladatainak egy részét az OBT hatáskörébe".
Darák Péter a múlt heti megbeszélésen a Velencei Bizottság szakértőinek tájékoztatást adott többek között arról is, hogy tavasz óta húsz bíró távozott a Kúriáról, ugyanakkor a legfelsőbb bírói fórum elvi irányító funkciójának, illetve a bírói munka folyamatosságának biztosítása érdekében szeptember 1-jétől tizenhárom új bíró kezdte meg munkáját - írták.
A főbíró - a közlemény szerint - kiemelte az első félév során megalakult joggyakorlat-elemző csoportok, valamint az önkormányzati normakontroll tanács tevékenységét, és ezek hasznát, illetve hasznosításuk módját. A joggyakorlat-elemző csoportok egy része már elkészült az első elemzésekkel, amelyek nem csupán feltárnak bizonyos jogterületeken mutatkozó kényes, problémás kérdéseket, hanem a megoldásokra vonatkozó iránymutatást is tartalmaznak.
Darák Péter a megbeszélésen fontosnak nevezte, hogy a Kúriának legyen rálátása az alsóbb szintű bíróságokra, megismerje azokat a problémákat, amelyekkel ítélkezésük során szembesülnek.
Az OBT tagjaként a Kúria elnöke megállapította, hogy a testület komolyan veszi a feladatát, legutóbbi, szeptember 17-i ülésén elfogadta az SZMSZ-t, és az ügyek áthelyezésének elveit is rögzítette - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
- Továbbra nyomás nehezedik a román alkotmánybíróságra
- A Velencei Bizottság kifogásai "leperegtek a kormányzatról"
- Demokratikusnak találta a vizsgált magyar törvényeket a Velencei Bizottság
- A Fidesz szerint Bárándy Gergely állításai nem igazak
- Lendvai: kilóg a politikai lóláb
- Kaptunk egy nagy pofont az EP-től az alkotmány miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06