Választójogi rendszer
Mesterházy Attila: meg fogjuk verni a Fideszt
A szocialista pártelnök szerint az MSZP meg fogja verni a Fideszt a választásokon.
2012.09.23 17:50MTIIlyen regisztrációval, olyan választójogi rendszerrel, így is, úgy is meg fogjuk verni a Fideszt - jelentette ki Mesterházy Attila vasárnap Győrben egy sajtótájékoztatón.
Az előzetes választási regisztráció kapcsán a politikus úgy fogalmazott: látható módon fogy a Fideszen belül is a győzelembe vetett hit és önbizalom, és nem tudnak érveket felhozni amellett, miért van szükség erre a megoldásra, miközben van az országban egy működő választói nyilvántartási rendszer, amely alapján 22 év óta zökkenőmentesen bonyolították le a voksolásokat.
"Regisztrációval vagy anélkül, ugyanúgy a magyar nép el fogja zavarni a Fideszt, ahogy eddig egyébként minden, hazugságra épülő politikai hatalmat is elzavart a történelem során" - jegyezte meg a pártelnök.
Kiemelte: a következő választásokra készülve el akarják kerülni a szocialisták 2006-os hibáját, hogy "mondunk valamit választási program címén a választóknak, aztán kormányprogramként mást csinálunk". De azt is - tette hozzá -, amit Orbán Viktor csinált 2010-ben, amikor "semmit nem mondott, semmilyen programot nem adott a magyar választóknak, és ehhez képest még azokat az érzéseket sem tudta beteljesíteni, amiket felkeltett a választási kampány során".
Mesterházy Attila beszámolt arról, hogy a végéhez közeledik a párt Kelet-Magyarország programjának megalkotása, valamint indul a Nyugat-Magyarország stratégia készítése is; ennek részeként október 4-5-én tart kihelyezett ülést a szocialista párt országgyűlési képviselőcsoportja.
Helyi ügyekről szólva kitért arra is: két-három héten belül eldöntik, hogy polgári vagy büntetőjogi lépéseket tegyenek az Audi logisztikai parkjával kapcsolatos telekügy miatt. Megfogalmazása szerint azzal, hogy "üveggyöngyökért" megvették a létesítmény leendő helyét, tetemes összeggel "verték át" az eladókat, és veszélybe sodorták a beruházást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


