Budapestre
Több uniós biztos is hazánkba látogat hamarosan
Az elkövetkező hetekben több uniós biztos is Magyarországra érkezik, így Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság alelnöke.
2012.09.20 18:31MTIA képviselet által szervezett sajtóbeszélgetésen Szűcs Tamás, a bizottság magyarországi képviselet-vezetője ismertette: szeptember 27-én Andor László foglalkoztatásért felelős biztos ellátogat Egerbe, az éves közgazdász vándorgyűlésre, október 1-2-án pedig Dacian Ciolos mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztos érkezik Budapestre. Catherine Ashton október 4-én a budapesti kibertér-konferencián tart előadást - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy november 30-án a képviselet konferenciát szervez az éves uniós növekedési jelentésről és a következő többéves (2014-2020) költségvetési keretről, amelyet két nappal korábban mutatnak be. A költségvetési kerettel kapcsolatban megjegyezte, fontos cél, hogy az Európai Tanács november 22-23-i ülésén lezárják a tárgyalásokat, és úgy tűnik, erre jó esély van. Elmondta: október 15-től az EU megszervezi az egységes piac hetét, amelyet Brüsszelben nyitnak meg, de október 18-án Budapesten is tartanak rendezvényt a témában.
Arról is beszélt, hogy az Európai Tanács december 13-14-i ülésén döntés születhet Herman Van Rompuynek, a tanács elnökének jelentéséről, így a bankunióra tett javaslatáról is. Van esély a javaslat elfogadásra, hiszen azt az Európai Parlament és az Európai Központi Bank is támogatja - emlékeztetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


