"Manipulációs technikákat" ismertetnek meg
A Jobbik a banki visszaélések ellen kampányol
A Jobbik kampányt indít a banki visszaélések leleplezésére.
2012.09.16 16:12MTIA Jobbikhoz közel álló Atilla Király Népfőiskola arra törekszik, hogy előadásai során a lakossággal széles körben megismertesse a banki "manipulációs technikákat, adott esetben csalással felérő visszaéléseket", amelyek elkerülésével az emberek könnyebben szabadulhatnak a hitelcsapdából - mondta Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese. Közölte, megoldási csomagot is kidolgoztak, amelynek célja, hogy megmentsék azt a több mint százezer embert, akiket már "végrehajtás ért".
Indokolt lenne az, hogy egy bizonyos meghatározott időn túl, ezek az emberek szabadulhassanak a hitelcsapdából. Adjanak azoknak szabadulást, akiktől már elvették a lakást, a házat - mondta Z. Kárpát Dániel. A Jobbik továbbra is hangoztatja, hogy a bankrendszer összes visszaélésének költségeit vissza kell terhelni azon érintett bankokra, amelyek ezen "kártételeket elkövették" - tette hozzá.
Vannak tisztességes pénzintézetek, szükség is van a tevékenységükre, de látható, hogy Magyarországon következmények nélkül lehetett azokat a visszaéléseket elkövetni, amelyek eredményeképpen százezrek jutottak nagyon nehéz helyzetbe - mondta Z. Kárpát Dániel. Kitért arra is, hogy a párt otthonmentő segélycsapatához is fordulhatnak hitelkárosultak ingyenesen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


