Könnyebben sérült a 18 éves fiú
Gumilövedékkel lőttek rá egy fiúra Zuglóban
Négyen támadtak rá egy zuglói szórakozóhelyen egy 18 éves fiatalemberre szombatra virradóra a fővárosban. A támadók fegyverutánzatokkal, feltehetően gumilövedékkel többször rá is lőttek a fiúra.
2012.09.15 13:38MTIA rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint egy zuglói szórakozóhelyen kötött bele négy férfi a fiatalemberbe. Egyikük odament hozzá, arcul ütötte, majd elővett egy fegyverutánzatot, amellyel rálőtt. A fiatalember védekezésképpen egy széket tartott maga elé, miközben a támadó másik két társa is elővett egy-egy fegyverutánzatot és ők is rálőttek.
A biztonsági őrök megjelenésekor a támadók elhagyták a szórakozóhelyet. A fiú rokonaitól kért segítséget, akik kórházba vitték. Sérülését az orvos könnyűnek minősítette, a testén talált nyolc napon belül gyógyuló, feltehetően gumilövedék okozta felületi hámsüléseket ellátta, további kezelése nem volt indokolt.
A beszerzett információk alapján a BRFK bűnügyi bevetési osztályának munkatársai rövid időn belül eljutottak egy józsefvárosi családhoz. A 37 éves apát és 17 éves fiát Baross utcai lakásukon fogták el, majd állították elő. Másik két társukat néhány órával később, szombat délelőtt fogták el.
A négy elkövetővel szemben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a XIV. kerületi rendőrkapitányság folytatja le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


