Gazdasági és politikai szempontból is partner
Kövér: Bajorországgal kiemelkedően jó Magyarország kapcsolata
Az Országgyűlés elnöke szerint a történelem, a földrajzi közelség és a magyar gazdaságban játszott fontos szerepe miatt a német tartományok közül Bajorországgal kiemelkedően jó Magyarország kapcsolata.
2012.09.07 18:22MTIKövér László a bajor tartományi parlament elnökével, Barbara Stamm-mal folytatott megbeszélést követő közös budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Németország gazdasági és politikai szempontból is stratégiai partnere Magyarországnak, egyúttal "az európai politikát meghatározó, megkerülhetetlen" ország, ezért nagy a felelőssége Európa problémáinak a megoldásában.
A házelnök hangsúlyozta, a magyar-német kapcsolatok erősítése mellett Magyarország és a hozzá közel álló német tartományok együttműködésének is nagy figyelmet kell szentelni. Hozzátette: ami a kormányokat illeti, ezzel már "nyitott kapukat dönget", mivel a magyar miniszterelnökök, így Orbán Viktor is már többször ellátogattak Bajorországba.
A magyar és a bajor törvényhozás között azonban eddig nem volt kellően intenzív az együttműködés, erről is tárgyaltak müncheni kollégájával - közölte.
Barbara Stamm is azt emelte ki, hogy a többi tartományhoz képest kiemelkedően jó az együttműködés Magyarország és Bajorország között, és fontos célnak nevezte ennek további elmélyítését. A kormányok is szoros kapcsolatban állnak a bajor-magyar kormányközi bizottság rendszeres eszmecseréi révén - tette hozzá.
Mint mondta, Kövér Lászlóval elsősorban Európa jövőjéről, az eurózóna stabilitásának fontosságáról és a magyar-bajor együttműködés lehetőségeiről beszéltek. Megjegyezte, meghívta magyar kollégáját, hogy látogasson el Bajorországba.
Barbara Stamm pénteken részt vett a budapesti Andrássy egyetem tanévnyitó ünnepségén, az intézmény tíz évvel ezelőtt kezdte meg működését első német nyelvű egyetemként német nyelvterületen kívül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06