Kiírták a pályázatot
Akár külföldi is lehet az új BKV-vezér
Nemzetközi jellegű pályázatot írt ki kedden a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága a BKV vezérigazgatói posztjára. A testület egy, a helyszínen kiosztott városvezetői javaslat alapján döntött a pályázatról, amelyre június 30-ig lehet jelentkezni.
2008.05.27 13:15MTIA vezérigazgatói posztot augusztus elsejével töltheti be a pályázat nyertese, aki öt évre szóló kinevezést kap. Hutiray Gyula (Fidesz) javaslatára a bizottság úgy módosította a városvezetés által benyújtott kiírás szövegét, hogy abban előírták az ötéves vezetői gyakorlatot.
A városvezetés javaslata e téren semmilyen elvárást nem tartalmazott. Ugyancsak a fideszes politikus indítványára a tervezetben szereplő több éves államigazgatási és per- vagy közszolgáltató szektorban szerzett vezetői tapasztalatot két évben konkretizálta a bizottság. Határoztak arról is, hogy a tervezetben megfogalmazottakkal ellentétben nem több, hanem csak egy idegen nyelv, angol vagy német tárgyalási szintű ismeretét várják a jelentkezőktől.
A pályázati feltételek között szerepel egyebek közt a műszaki-gazdasági egyetemi végzettség és a stratégiai látásmód is. Előnyt jelent a pályázat elbírálásakor a reorganizáció, a vállalati válságkezelés és a krízishelyzetben, sztrájkhelyzetben szerzett tapasztalat. Antal Attila, a cég korábbi vezérigazgatója, akit pályázat nélkül, Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes személyes javaslatára 2007 januárjában nevezett ki a közgyűlés többsége, egészségügyi okok miatt, saját kérésére április 15-ével távozott posztjáról.
A céget azóta Balogh Zsolt általános vezérigazgató-helyettes irányítja. Őt Antal Attila nevezte ki tavaly szeptemberben vezérigazgató-helyettesnek, röviddel azután, hogy beruházási irodavezetőként áprilisban belépett a céghez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


