Éjfélig adtak haladékot a munkáltatónak
Folytatódnak a tárgyalások a BKV-sztrájkról
Miután hétfőn sem sikerült megegyezniük a feleknek, kedden folytatódnak a tárgyalások a BKV vezetése és a szakszervezetek között. Az érdekvédelmi szervezetek éjfélig adtak haladékot a munkáltatónak a megegyezésre.
2008.05.27 07:00MTINemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője a hétfői tárgyalások után azt mondta: nagyon bízik abban, hogy kedden sikerül egyezségre jutniuk a vezetőséggel, de ha ez mégsem sikerülne, akkor már nincs esély a csütörtökön kezdődő sztrájk elkerülésére. A keddi Népszava információi szerint a hétfői egyeztetésen semmivel sem kerültek közelebb a felek a megállapodáshoz.
Nem sikerült olyan "cserealapban" megegyezniük, amellyel mindkét fél úgy érezheti, hogy jó kompromisszumot kötött. A Népszava úgy tudja, hogy a BKV vezetése nem elégszik meg azzal, ha a szakszervezetek "feladják" a paraméterkönyvet, egy több évre szóló keret-bérmegállapodást szeretne. A Magyar Hírlap szerint elhárulhat az utolsó akadály is a keddi tárgyalásokon, és a szakszervezetek lefújhatják a csütörtökre és péntekre tervezett sztrájkot.
A munkavállalók 2009 végéig szeretnék meghosszabbítani a kollektív szerződést, ha ezt a közlekedési vállalat elfogadja, nem lesz sztrájk. Nemes Gábor hétfőn arról beszélt, hogy azért nem sikerült egyezségre jutniuk a BKV szakszervezeteinek és a cég vezetésének, mert a munkáltató nem fogadta el a kollektív szerződés 2009-ig való meghosszabbítását. A szóvivő elmondta: a 11 pontos szakszervezeti követelésből csak a kollektív szerződés meghosszabbítását illetően van lényeges nézetkülönbség a felek között - tette hozzá. Kiricsi Karola, a BKV szóvivője ezt követően elmondta: a kollektív szerződés meghosszabbítása többmilliárd forintos kérdés; a vezetőség bízik abban, hogy sikerül megegyezni a szakszervezetekkel a keddi tárgyaláson.
A tömegközlekedés teljesítménye akkor is legalább 55 százalékos lesz a sztrájk alatt, ha nem sikerül megegyezni a szolgáltatás mértékéről. Az idei első BKV-sztrájk alkalmával, április 7-én délelőtt megbénult Budapest közlekedése; a félnapos munkabeszüntetés nagy zsúfoltságot okozott az utakon. Április 18-án, az egésznapos sztrájk idején viszont az átlagosnál kevesebben ültek autóba, ezért a forgalom a megszokottnál gyérebb volt.
Kapcsolódó írások:
- A BKV egy nap gondolkodási időt kért
- A Főváros ismételten garanciát vállalt a BKV szakszervezeteinek
- BKV: újabb követelésekkel álltak elő a szakszervezetek
- Ma eldőlhet, lesz-e BKV-sztrájk kedden
- Mit akar a BKV? Ritkítás vagy fejlesztés?
- Tarlós szerint a főpolgármesternek rendet kell tennie a BKV-nál
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


