Új pályázat
Több kórházat is összevonhatnak a jövőben
Hamarosan megjelenik egy 48 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelynek révén több kórház összeolvadhat a jövőben.
2012.08.17 15:14MTIAmint a kiírás - várhatóan egy hónapon belül - megjelenik, a gyulai kórház a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézettel közösen nyújt be a két intézmény összeolvadásáról szóló pályázatot. Kovács József, aki egyébként az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes elnöke is, hozzátette: a gyulai és a békéscsabai kórházak együttműködéséről szóló tervek nem új keletűek.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkárral, illetve a békéscsabai városvezetéssel is többször egyeztettek erről. Kiemelte: ez az intézkedés semmilyen formában nem befolyásolja a kórházak működését. Korábban is többször volt már rá példa, hogy egy nagyobb intézménybe integrálódott egy kisebb, s egy szervezeti egységként működtek tovább, de területük ellátását azt követően is biztosították - mondta Kovács József.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) az MTI megkeresésére azt közölte: a gyulai és a békéscsabai kórház szorosabb kooperációjáról régóta folynak tárgyalások a térségben.
Nagy egészségügyi ellátóterület, két, egymáshoz közel fekvő kórház, jó egymás közti közlekedéssel. "Az egészségügyi ellátás minőségi fejlesztése gazdaságosan és hatékonyan valósulhat meg az összefogás révén, a terület lakosságának érdekében" - fogalmaztak, hozzátéve: az együttműködés lehetőségéről a két kórház vezetése között körültekintő, minden részletre kiterjedő tárgyalások folynak, amelyeket a GYEMSZI mint fenntartó támogat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


