Hamis vád miatt
Csatáry-ügy: a Jobbik feljelentette Zuroffot
Feljelentést tett a Jobbik Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója ellen hamis vád miatt.
2012.08.15 07:47MTIA Jobbik közleménye szerint azt követően tették meg a lépést, hogy az ügyészség - Efraim Zuroff feljelentésével szemben - kimondta: kizárt, hogy Csatáry László 1941-ben részt vett volna a deportálásokban. Hozzátették: bár hamis vád bűntette miatt az ügyészség hivatalból is eljárást indíthatott volna, ennek hiányában végül a Jobbik képviselői és civil személyek közösen tettek feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen.
"A hamis vád bűntette szándékosan és gondatlanságból is elkövethető, de a Jobbiknak nincs kétsége, hogy Efraim Zuroff a holokausztipar fenntartása, saját intézménye szükségességének bizonyítása érdekében kifejezetten koncepciós vádakat fogalmaz meg, ártatlanok meghurcolásától sem visszariadva" - olvasható a párt közleményében.
Csatáryt - aki a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15 ezer 700 zsidó ember Auschwitzba deportálásában - július 18-án a nyomozó ügyészek háborús bűntettel gyanúsították meg, és őrizetbe vették, néhány órával később a Budai Központi Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezéséről döntött. A kassai gyűjtőtábor egykori parancsnoka tagadja bűnösségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


