A kormányzati támogatás igényléséről döntenek
Rendkívüli ülést hívnak össze Esztergomban
Rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezi Esztergomban augusztus 23-ra a Fidesz-KDNP-frakció, és a tervek szerint kormányzati támogatás igényléséről döntenek.
2012.08.11 08:57MTIA képviselők az ülésen a kamattámogatásról, valamint az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásának igényléséről döntenek, az utóbbi megoldást jelenthet a város súlyos anyagi problémáira - írja a Magyar Nemzet.
A Népszava emlékeztet arra: ugyanezt augusztus elején már felvetette a város független polgármestere. Tétényi Éva akkor azt mondta, Esztergomnak ahhoz, hogy ezt az évet valahogy kibírja, azonnal egymilliárd forintra és strukturális átalakításokra van szüksége. A polgármester kifejtette: amikor Esztergomban átvette az állam az iskolákat, mindenki örült, hiszen 1,1 milliárd forintot megspóroltak volna, ha azt a kormányzat egy másik intézkedésével nem vonta volna el. A pénzszerzés lehetőségeiről azt mondta: megnézik, hogyan lehet az állami inkasszót csökkenteni vagy eltörölni, s hogy kaphat-e átmenetileg Esztergom valamilyen hitelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


