Megszűnik a szervezett bűnözés elleni osztály
Rendőrségi átalakítások: az MSZP meghallgatást kezdeményez
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának az összehívását kezdeményezi az MSZP annak érdekében, hogy a parlamenti képviselők tájékoztatást kaphassanak a rendőrséget érintő átalakítások indokairól.
2012.08.10 16:21MTIHarangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a rendőrség átszervezésével jogutód nélkül megszüntetik a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályát és a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) beolvasztják a készenléti rendőrségbe, gazdaságvédelmi főosztályát pedig ugyancsak megszüntetik. Az ellenzéki politikus felháborítónak és törvénytelennek nevezte, hogy ezek az információk jórészt csak "egy bizonyos napilap egy bizonyos újságírójától tudhatók meg".
Az MSZP ezért indokoltnak tartja Pintér Sándor belügyminiszter, Hatala József rendőrfőkapitány és Papp Károly miniszteri biztos meghallgatását a rendőrségi átalakításokról. Tájékoztatása szerint kormánypárti képviselők is támogatják az említett két testület összehívását, amire így augusztus második felében kerülhet sor. Harangozó Tamás hangsúlyozta, az összesen 420 rendőrségi alkalmazottat érintő változtatások nyilvánvalóan összefüggésben vannak az utóbbi hónapok rendőrségi korrupciós ügyeivel.
Az MSZP ezért akár indokolhatónak is tartaná a szervezeti módosításokat, ám azok lebonyolítása szerintük elfogadhatatlan. A szocialista képviselő úgy értékelte, a kormány a kapkodó átszervezésekkel több kárt okoz a rendőrségnek és a törvénytisztelő állampolgároknak, mint amennyi hasznot hoz a korrupció visszaszorítása érdekében. "Józan paraszti ésszel" is belátható, hogy teljes osztályok megszűntetésével hónapokra, vagy akár esetleg évekre is megakadhatnak a szervezett bűnözés ellen folyó nyomozások - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06