"Elfogadhatatlan"
Jogvédők: a rendőrségnek kellett volna feloszlatnia a tüntetést Devecseren
Jogsértőnek és elfogadhatatlannak nevezték civil jogvédők a belügyminiszternek és az országos rendőrfőkapitánynak címzett nyílt levelükben, hogy a rendőrség akkor sem avatkozott közbe, amikor erőszakossá vált a jobboldali radikális szervezetek által múlt vasárnap Devecseren megtartott demonstráció.
2012.08.09 20:02MTIA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet vezetői által szignált, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott nyílt levélben az olvasható: álláspontjuk szerint a Jobbik és más jobboldali radikális szervezetek Élni és élni hagyni - demonstráció a jogos magyar önvédelemért elnevezésű tüntetése átlépte a törvényesség határát. Mint írták, a feloszlatásra már az is okot adhatott volna, hogy a tüntetők egy része vezényszóra, egyenruhában masírozott, majd a rasszista, cigányellenes jelszavakat skandáló tömeg szándékosan a település köztudottan romák lakta utcáira vonult, és a kiszolgáltatott kisebbségi lakosoknak "pusztán etnikai hovatartozásuk miatt megalázó verbális megnyilvánulásokkal kellett szembesülniük".
A rendezvény feloszlatásának szükségességét a jogvédők továbbá azzal indokolták: a helyszíni beszámolók és a felvételek tanúsága szerint a tüntetés már a beszédek elhangzásakor elveszítette békés jellegét, majd fizikai erőszakba torkollott, amikor a résztvevők a helyi cigányokat, illetve a cigányok lakta házakat kövekkel, betondarabokkal dobálni kezdték. A rendőrség azzal, hogy nem oszlatta fel a demonstrációt, "súlyos mulasztást követett el, mert nem védte meg honfitársaink szabadsághoz, egyenlőséghez és biztonsághoz való jogát" - írták.
A gyülekezést a rendőrségnek fel kell oszlatnia, ha az bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg, vagy mások jogainak és szabadságainak sérelmével jár - idézték a vonatkozó törvényt a levélben. A szóban forgó tüntetésen mindezen oszlatási okok fennálltak, a rendőrség mégsem tett semmit. A jogvédő szervezetek vezetői úgy fogalmaztak: "Némaságával a magyar rendőrség Devecseren asszisztált az atrocitáshoz." A nyílt levélben felszólították Pintér Sándor belügyminisztert és Hatala József országos rendőrfőkapitányt, hogy haladéktalanul vizsgálják ki a rendőrség devecseri eljárását.
Sürgették, hogy indítsanak hivatalból büntetőeljárásokat és a rendőrség a rendelkezésére álló saját készítésű és nyilvánosan elérhető filmfelvételek alapján, az elkövetők "nyilvánvalóan előítéletes indítékaira tekintettel" folytassa le a nyomozást. Arra is felszólították a tárcavezetőt és az országos rendőrfőkapitányt, tegyenek hatékony intézkedéseket azért, hogy "a jövőben ilyen törvénytelenségek ne fordulhassanak elő".
A Dénes Balázs TASZ-elnök, Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke és Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke által aláírt nyílt levelet azzal a javaslattal zárul, hogy a rendezvények biztosítása, a tüntetések békés jellegének megóvása, valamint a jogsértővé váló tüntetések feloszlatásával kapcsolatos jogszerű rendőrségi reakció tisztázásáért mielőbb tartsanak szakmai egyeztetést a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a nyílt levelet jegyző civil szervezetek.
A rendőrség a vasárnapi demonstráción a felvonulók útvonalát kordonnal biztosította, amelyet a tüntetők többször megpróbálták átlépni; egy alkalommal dobálásba bonyolódtak a helyiekkel, eközben Ferenczi Gábor, a Jobbik Veszprém megyei parlamenti képviselője megsérült a homlokán, valamint az LMP egyik aktivistáját vállon dobták egy betondarabbal. Az LMP közösség elleni izgatás miatt feljelentést tett a demonstráció résztvevői ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


