Minden forrásra szükség lesz
Hídfelújítási program
A főváros már a Lánchíd felújításának megvalósíthatósági tanulmányán dolgozik, de készül Budapest eddig nem létezett hídfelújítási programja is. Kiderült: a Demszky-korszak egyik legsúlyosabb mulasztását csak hosszú évek alatt lehet pótolni, a költségek pedig sok tíz milliárdra rúghatnak.
2012.08.09 09:19HavariaPressMinden forrásra: uniós és kormányzati támogatásra is szükség lesz a Lánchíd, a budai Clark Ádám tér és a Váralagút felújításához - szögezte le a Magyar Nemzetnek Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes. A hídfelújítási program elindításáról elmondta: legkorábban 2015-ben kezdődhet a nagy munka. - Elkészült Budapest legkritikusabb helyzetű dunai átkelőinek a fővizsgálata, s egyértelmű, hogy az 1849-ben átadott Lánchidat kell tatarozni, ezután kerülhet sorra a Petőfi híd, az Erzsébet híd.
Részletes felújítási program készül, a Lánchíd teljes rekonstrukciójának megvalósíthatósági tanulmányát pedig egy éven belül a Fővárosi Közgyűlés asztalára tesszük - emelte ki a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes. Szerinte ezt követően becsülhetik meg a beruházási összegeket, s kezdődhet az előkészítés. A hidakat öt évente felül kell vizsgálni.
Az előző, balliberális városvezetés örökségét feldolgozó Fehér könyv több fejezetben is foglalkozik a Szabadság híd és a Margit híd botrányos felújításával. A beruházások költségei menet közben emelkedtek több száz milliós, milliárdos nagyságrendben. A Margit híd esetében felvetődött, hogy az EU vissza is vonhatja a több mint 20 milliárd forintos fejlesztés támogatását. (Magyar Nemzet)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


