Uniós és költségvetési forrás
Útfelújítás félmilliárd forintból Borsodban
Az észak-magyarországi régióban - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye - 2013 végéig közel 142 kilométernyi mellékút újul meg.
2012.08.03 11:20MTIHamarosan megkezdődik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Gesztely-Bőcs-Kesznyéten összekötő út felújítása, a beruházás csaknem hatszáz millió forintba kerül, a munka várhatóan októberben fejeződik be - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
A több mint 10 kilométer hosszúságú út - amely Hernádkak, Hernádnémeti, Bőcs, Berzék, Sajóhídvég, Köröm, Kesznyéten és Girincs településeken halad keresztül - uniós és költségvetési forrásból, 593 millió forintból újul meg. A kivitelezést közbeszerzésen a C-H ROP 2009-2013 konzorcium nyerte el.
A Magyar Közút emlékeztet arra, hogy az Új Széchenyi Terv keretében országosan több mint 1000 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása kezdődött, illetve kezdődik meg 2012-ben.
Az észak-magyarországi régióban - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye - 2013 végéig közel 142 kilométernyi mellékút újul meg.
Kapcsolódó írások:
- Sávlezárás miatt lassú a haladás az M0-son az Anna-hegyi pihenőnél
- Négyszázmilliós útfelújítás Sopronnál
- Vasútfelújítások: ügyészségi vizsgálatot kezdeményez az MSZP
- Tíz kilométeres a torlódás az M5-ös autópályán
- Útfelújítások: A főváros nem kap apanázst az államtól idén
- 1,7 milliárd útfelújításra a Nyugat-Dunántúlon
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


