20 év óta először ennyi új igazgató
Huszonhárom új, "jó arc" került a kórházak élére
Huszonhárom új kórházigazgató vette át kinevezését 2012. augusztus 3-án Budapesten Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól.
2012.08.03 15:48ma.huAz eseményen Balog Zoltán elmondta, a most kinevezett kórházigazgatók az elsők, akik vezetői megbízást kapnak a nagy átalakulások idején. Hangsúlyozta, ilyen mértékű átalakításra az elmúlt húsz évben nem került sor. Kiemelte, nem csak a magyar egészségügy arcai lesznek a vezetők, hanem az átalakulás arcai is. Ezért azt kívánta, a főigazgatók legyenek jó arcok.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságának egyik legjelentősebb intézkedése a betegellátás strukturális átalakítása, amit már a - 2010-ben még vitairatként megjelenő - Semmelweis Tervben megfogalmazott. Magyarországnak egy, a korábbinál jóval hatékonyabban működő egészségügyi ellátórendszerre van szüksége, amelyben a minőségi szolgáltatásokhoz, betegségétől és anyagi helyzetétől függetlenül, egyforma eséllyel fér hozzá az ország valamennyi polgára. Ezt a célt tűzte ki a struktúraátalakítás.
A gondos előkészítő munka, majd pedig – az államtitkárság, annak háttérintézményei és az érintett térségek, települések és kórházak vezetői között – több hónapon át tartó egyeztetési sorozatot követően – a struktúraváltás 2012. július 1-jén megkezdődött. Ennek eredményeként az ellátórendszer költséghatékonyabban és a betegek számára is érezhetően jobban fog működni a jövőben.
Az átalakítások részeként az állam két ütemben átvette az önkormányzatoktól a fekvőbeteg-ellátást biztosító intézményeket – természetesen a fekvőbeteg-ellátásért, szakellátásért való felelősséggel együtt. A január elsején átvett intézmények vezetésére március végén pályázatot hirdetett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI). A 35 intézményből első körben 23 sikeres pályázat született. Az újonnan megválasztott főigazgatók kinevezésüket ünnepélyes keretek között vehették át Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárától. A főigazgatók az ünnepélyes kinevezésükkel együtt írták alá vezetői nyilatkozatukat, amelyben kinyilvánítják, hogy a betegek, a hozzátartozók és a dolgozók érdekében végzik munkájukat, a helyi közösség javára.
Az augusztus elsejétől kinevezett igazgatók névsora
Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


