"Csak az első dominó dőlt el"
Hajógyári-szigeti bűnügyek: bejelentéseket vár a BRFK
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) várja azok bejelentését, akik érdemi információval tudnak szolgálni a fővárosi Hajógyári-szigeten és környékén történt három haláleset és egy eltűnés ügyében.
2012.07.31 14:28MTIHorváth Katalin Fanni, BRFK szóvivője elmondta, három esetben folytat a rendőrség vizsgálatot: a tavaly december 3-án holtan talált 21 éves férfi, a 2006. február 11-én eltűnt Strehó Gergely, valamint R. Zoltán halála ügyében.
Strehó Gergelyt továbbra is eltűntként keresik, a BRFK életvédelmi osztálya emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást - közölte.
Horváth Katalin Fanni tájékoztatása szerint a rendőrség vizsgálja a 25 éves R. Zoltán halálának a körülményeit, akinek az eltűnését 2006. június 6-án jelentették be, és 14-én találták meg holtan a Dunában, a Hajógyári-szigettől távolabb.
A bíróság szombaton rendelte el annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akit a Hajógyári-szigetnél tavaly decemberben vízbe fulladt fiatalember halála ügyében vett őrizetbe a rendőrség.
Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese pénteken jelentette be, hogy őrizetbe vettek két férfit a rendőrök a fővárosi Hajógyári-szigetnél tavaly decemberben vízbe fulladt fiatalember halála ügyében.
A csütörtök hajnalban előállított férfiakat azzal gyanúsítják, hogy 2011. december 3-án a Hajógyári-szigeten, a Dokk nevű szórakozóhelyen, illetve később az épületen kívül is bántalmazták az ittas, 21 éves Haraszti Gézát, majd az öntudatlan fiatalembert a Dunába dobták. A fiatalember halálát vízbe fulladás okozta.
Az emberöléssel gyanúsított két férfi biztonsági őrként dolgozott a szórakozóhelyen. Fülöp Valter elmondta, hogy a két férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését, de ellenük a rendőrségnek személyi és tárgyi bizonyítékok is a rendelkezésére állnak.
A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hozzátette, hogy ezzel az elfogással még csak "az első dominó dőlt el"; azt gondolják, a gyanúsítottaknak még lehetnek szabadlábon lévő cinkostársaik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


