Többet újra meghirdetnek
Újabb pályázatok kórházvezetői posztokra
A pályázatok benyújtásának határideje az Egészségügyi Közlönyben történő megjelenést követő harmincadik nap.
2012.07.30 11:46MTITöbb mint hatvan kórházvezetői posztra írt ki pályázatot a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI). A szervezet honlapján hétfőn megjelent kiírások között szerepel az a 12 kórházigazgatói poszt is, amelynek pályáztatása az előző körben eredménytelenül zárult. Ezek mellett ötven városi kórház főigazgatói, valamint gazdasági igazgatói posztjára várják a jelentkezőket. A pályázat benyújtásának határideje az Egészségügyi Közlönyben történő megjelenést követő harmincadik nap. A kiírás szerint a megbízás 5 évre szól, 3 hónapos próbaidő kikötésével. A munkakör betölthetőségének kezdőnapja várhatóan 2012. november 1.
Az egészségügyi államtitkárság július elején közleményben tudatta, hogy az állami fenntartásba került egészségügyi intézmények intézményvezetői álláshelyeire a GYEMSZI által március 30-án kiírt pályázati időszak lezárult. A 35 fekvőbeteg-intézmény vezetői posztjára kiírt pályázat közül 11 eljárás eredménytelenül zárult. Időközben viszont kiderült, hogy a törökbálinti Tüdőgyógyintézet főigazgatói posztját elnyert Mark Alexander Feder külföldi diplomája nem felel meg a pályázati kiírásnak, ezért végül összesen 12 intézmény főigazgatói posztjára kellett új pályázatot kiírni.
Több 62 évnél idősebb pályázó nem nyerte el a posztot, köztük a fővárosi Szent János Kórház jelenlegi vezetője, Pintérné Gönczi Ágnes, aki idén betöltötte a 63. életévét, illetve a fővárosi Uzsoki kórház főigazgatója Golub Iván, aki idén lesz 65 éves.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár korábban azt mondta: az egészségügyi ágazatban az aktív vezetők esetében érvényesíthető a 62 éves korhatár, a mostani igazgatói kinevezések is eddig szólnak.
Kapcsolódó írások:
- Humanitárius segély: Tunézia kapta a megnyitón használt kórházi ágyakat
- Kamionnal ütközött össze egy autó Galgamácsa közelében
- Országos központtá fejlesztené a Nyírő Gyula Kórházat a leendő vezető
- Tizenöt gyereket vittek kórházba egy balatonakali táborból
- Büntetőfeljelentést tesz a tapolcai kórház egy tiltakozó akció miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


