Felsőoktatás
LMP: idén már késő lehet módosítani a keretszámokat
A párt szerint mindenképpen orvosolni kell a felsőoktatási keretszámokkal kapcsolatos problémát, de az idei évre már késő lehet megoldást keresni.
2012.07.24 15:35MTIOsztolykán Ágnes, az LMP oktatáspolitikusa az alapvető jogok biztosának a felsőoktatási keretszámokat meghatározó kormányhatározat visszavonását szorgalmazó állásfoglalására reagálva elmondta: nagyon örül annak, hogy amit az LMP "már hónapok óta mondogat", azt az ombudsman is észrevette.
Az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke kitért arra: Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár korábban a bírálatokra úgy reagált, csak akkor lesz teljes a felvételi eljárás, amikor vége lesz a pótfelvételinek.
Most azonban felvetődik, hogy a pótfelvételikkel hogyan lehetne orvosolni ezt a nagyon komoly eljárásbéli hibát - jegyezte meg a szakpolitikus. Arról a lehetőségről szólva, hogy visszavonnák a keretszámokat, és újakat határoznának meg idénre, kijelentette: "tudjuk, hogy ez nem megvalósítható."
Szabó Máté alapjogi biztos kedden állásfoglalást tett közzé, amely szerint a felsőoktatásban felvehető hallgatók létszámkeretét nem a hatályos felsőoktatási törvény rendelkezéseinek megfelelően állapították meg, ezért azt kérte a kormánytól, hogy vonja vissza az erről szóló határozatot, majd a jogszabályoknak megfelelően határozza meg újra a 2012/2013-as tanévre vonatkozó keretszámokat.
Kapcsolódó írások:
- Az ombudsman a hallgatói létszámkeretről szóló kormányhatározat visszavonását kérte
- Ombudsman: alapjogot sértett a hajléktalankunyhók lerombolása
- A kormány nem vonja vissza a felsőoktatási keretszámokat
- Nem tetszenek a felsőoktatási keretszámok a PDSZ-nek
- Meghatározták a jövő évi felsőoktatási hallgatói keretszámokat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


