A PKKB első fokon rendelte el az előzetest
Harminc napig már biztos ülve marad P. Tamás társaival
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) nem jogerősen, harminc napra rendelte el P. Tamás és négy társa előzetes letartóztatását. Az öt férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) felkérésére a Terrorelhárítási Központ (TEK) szombaton fogta el.
2012.07.15 20:14MTIA Fővárosi Törvényszék honlapján vasárnap kora este közzétett közlemény szerint a kényszerintézkedést előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt indult büntetőügyben rendelte el a PKKB.
"Figyelemmel a nyomozás irataiból rendelkezésre álló adatokra, a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények tárgyi súlyára, és azok szervezett jellegére, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható. Emellett az is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén egymás vagy a büntetőeljárásban már kihallgatott vagy kihallgatandó személyek befolyásolásával a bizonyítási eljárást meghiúsítanák" - írták a vasárnap hozott végzés indoklásában.
A végzés nem jogerős.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nem sokkal korábban azt közölte, hogy előterjesztése alapján a Fővárosi Főügyészség indítványozta a gyanúsítottak: P. Tamás, F. Ferenc, K. Tibor, H. István és L. János előzetes letartóztatását.
P. Tamás ügyvédje, Bánáti Kristóf a Hír TV-nek a nap folyamán azt mondta, hogy két gyanúsítást közöltek védencével. Egyrészt az Aranykéz utcában megölt - Boros Tamás néven ismert - Boros József Károly meggyilkolásával kapcsolatban felbujtóként gyanúsították meg, és ugyanígy felbujtóként gyanúsították meg Prisztás József meggyilkolásával kapcsolatban is. Hozzátette: ügyfele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és ennek megfelelően meg is tagadta a vallomást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06