Korábbi eljárási hiba miatt
Romagyilkosságok - Iratismertetéssel folytatódott a büntetőper
Iratismertetéssel folytatódott a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere pénteken a Budapest Környéki Törvényszéken. Egy korábbi eljárási hiba miatt a bíróság újból ismertette az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád nyomozás során tett vallomásait.
2012.07.06 16:07MTIA vádlott védője a tárgyalás elején észrevételként elmondta: az előző tárgyalást követően a tárgyalóteremben az ügyben eljáró bírói tanács elnöke, Miszori László azt közölte vele, hogy "most már elég", és az ügyvédi kamarához fordul az ügy koronatanújának számító F.-né Ny. Évával kapcsolatban tanúsított magatartása miatt.
Az ügyvéd közölte, úgy gondolja, hogy a bíró valójában a tárgyaláson elhangzott észrevétele miatt mondta ezt neki, mivel már hét hónap eltelt az említett ügy óta. A december 7-i tárgyaláson híváslistákkal bizonyították, hogy az ügyvéd többször beszélt telefonon F.-né Ny. Évával, a vádlottak volt munkáltatójával és Kiss Árpád volt barátnőjével.
A védő akkor közölte a bírósággal, hogy szokott beszélni a tanúval, de semmilyen módon nem befolyásolta, hogy milyen vallomást tegyen, és érdemi információt nem szolgáltatott neki. Az ügyvéd a pénteki tárgyaláson kijelentette: az eljárás során a törvényeket betartva járt el.
A per szerdán folytatódik. A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadások ügyében Kiss Árpádot, a testvérét, Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot és a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


