Ősztől nem fogad diákokat
Bezárja egyik kollégiumát a Pécsi Tudományegyetem
Bezárja egyik kollégiumát a következő tanévtől a Pécsi Tudományegyetem (PTE) , hogy javítsa további hat ilyen intézményének kihasználtságát, jobb körülmények között helyezhesse el a hallgatókat, és ne kelljen emelnie a szállásért fizetendő díjakat.
2012.06.28 19:40MTIPintér Mihály, az egyetemi hallgatói önkormányzat alelnöke a szenátus csütörtöki döntése után az MTI-nek elmondta, hogy a Damjanich utcai kollégium az, amely ősztől már nem fogadja a PTE diákjait. Hozzátette: a lépést a hallgatói létszám demográfiai okokra visszavezethető fokozatos csökkenése mellett a hallgatói összetételben bekövetkezett változások is indokolták. Rámutatott, hogy amíg korábban az ország távoli vidékeiről is nagy számban jöttek Pécsre tanulni a fiatalok, ma a nagy részük a Dél-Dunántúlról érkezik, és többségük nem igényel kollégiumi ellátást.
Pintér Mihály elmondta, hogy a Damjanich utcai kollégium bezárásával az ott lakó 120 diák az egyetem más, komfortosabb elhelyezést kínáló intézményéibe költözhet, melyek kihasználtsága javulni fog. További előny, hogy a megtakarított üzemeltetési költségeknek köszönhetően a következő tanévtől nem emelkedik a jelenleg 18 ezer forintos kollégiumi díj.
A PTE-n tavaly októberre fejeződött be az a 10 milliárd forintos rekonstrukciós program, amely az egyetem hét kollégiuma közül négynek a felújítását és a rektori hivatalnak a Szántó útról a 48-as téren álló Szent Mór Kollégiumba való költözését, illetve az ottani épület átalakítását foglalta magában. Az egyetem a pécsi kollégiumaiban a nappali tagozatos hallgatói mintegy harmadának, 3600 diáknak biztosít férőhelyet, és ez nagyjából megegyezik az igénylők számával. A kollégisták közül 2600-an olyan korszerű, 2-3 személyes szobát kaphatnak, amelyben minikonyha, vizesblokk, modern bútorok találhatók, és mindenkinek külön internetcsatlakozási lehetősége van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


