Sikerült elhárítani a balesetveszélyt

Felújították a budai Vár alatt húzódó barlangrendszer járatait

Befejeződött a budai Vár-barlang és a Rácskai-barlang rekonstrukciója: felújították a Nagy Labirintust, a Bécsi kapu tér alatti, a Táncsics Mihály utca alatti, valamint a Dísz tér alatti üregeket, és kiépült a fokozottan védett Rácskai-barlang bejárata is.

2012.06.28 13:38MTI

A fejlesztésre a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóság és a Budavári Önkormányzat közösen nyert mintegy 369 millió forint támogatást a Közép-Magyarországi Operatív Programból - közölte az önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.

A munkák a budai Vár-barlang és a négy barlangnak nem minősülő üreg teljes körű 3D-s geodéziai felmérésével kezdődtek. Az eredmények pontosan megmutatták, hogy hol van szükség beavatkozásra, statikai megerősítésre. Ezáltal sikerült elhárítani a balesetveszélyt, amely már a felszínen lévő, a világörökséghez tartozó épületeket is fenyegette, valamint sikerült megakadályozni a barlang és az üregek állapotának további romlását.

A vízelvezetés és a természetes szellőztetés kialakításával, felújításával biztosították a barlangok, az üregek és az épített szerkezetek védelmét, az elektromos hálózat és a kiépített monitoring-rendszer a hatékony üzemeltetést és állagmegóvást szolgálja.

A bejáratokat szakszerűen lezárták, hogy senki se használhassa illegálisan a barlangokat, a felhalmozódott törmeléket, gombafertőzött és veszélyes faanyagot eltávolították az üregekből. Emellett olyan térinformatikai adatbázist hoztak létre, mely alapként szolgálhat különböző tudományos kutatásokhoz.

A természetvédelmi törvény módosításával 2008-ban a budavári barlangrendszer vagyonkezelői joga a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóságához került. A budavári önkormányzat a parkkal közösen adott be uniós pályázatot a Budai Vár-barlang és a Rácskai-barlang állagmegóvó rekonstrukciója a barlangok élettelen természeti értékeinek védelme érdekében címmel, az elnyert támogatásról szóló szerződést 2010 nyarán írták alá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.