Monopolhelyzet alakulhat ki
MSZP: "oligarcháké" lehet a tankönyvpiac is
Kunhalmi Ágnes, a szocialisták elnökségi tagja szerint egy kézbe kerülhet a tankönyvpiac. A politikus szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy a tankönyvpiac rendjének tervezett módosítása azzal a veszéllyel fenyeget, hogy ezen a területen is megjelennek az "oligarchák".
2012.06.27 16:33MTIA változtatás után - amelyről kedden kezdett tárgyalni a parlament - a szakminiszter hagyhatná jóvá a tankönyveket, így akár monopolhelyzet is kialakulhat, főleg, hogy a miniszter által kiválasztott tankönyv helyett az iskolák nem választhatnának másikat - közölte Kunhalmi Ágnes.
Véleménye szerint ez a rendszer kizárja, hogy a helyi sajátosságoknak, a gyerekek felkészültségének megfelelő tankönyvekből tanítsanak a pedagógusok, akik jó esetben néhány tankönyvből választhatnának, rossz esetben pedig választási lehetőségük sem lenne.
A szocialista politikus szerint a centralizáció szakmailag indokolatlan, így felvetődik a gyanú, hogy a Fidesz a földbérletpályázatokhoz hasonlóan a 16-18 milliárd forintos tankönyvpiacon is a hozzá közel álló érdekcsoportokat, "oligarchákat" akarja helyzetbe hozni egy titkolt bírálati szempontokon nyugvó pályázati rendszerrel. Mint mondta, az átalakítás kétlépcsős: előbb a tankönyvek terjesztésére létrehozták az állami tulajdonú könyvtárellátót, majd most a pályázati rendszert központosítják.
Kunhalmi Ágnes arra is kitért, hogy már a parlament előtt van a köznevelési és a felsőoktatási törvény módosítása is, noha még hatályba sem léptek, sőt a köznevelési törvényhez több mint nyolcvan módosító indítványt nyújtottak be kormánypárti képviselők. Véleménye szerint ez azt jelzi, hogy az iskolák államosítását, amit az MSZP eddig is ellenzett, nem készítették elő, az állami intézményfenntartó központ pedig érzéketlen lesz a helyi problémákra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


