Nem így kell alkalmazni?
A Jobbik elutasítja a dugódíjat
A Jobbik elutasítja a dugódíjat és a hídpénzt, ezek mindenféle megoldását sarcnak tartja - jelentette ki Losonczy Pál, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2012.06.20 09:03MTI"A Jobbiknak az az álláspontja, hogy bevezethetjük a dugódíjat most június 27-e és július 1-je között, amikor is a homoszexuális olimpia lesz a városban, tehát a dugódíj körülbelül erre való" – fogalmazott a Fővárosi Közgyűlés ülésének kezdete előtt Losonczy Pál, kiemelve, hogy más esetben nem támogatja a díjat. A jobbikos politikus kifogásolta, hogy a kormány kivonulna a BKV támogatásából, miközben a főváros a GDP 50 százalékát hozza.
A Jobbik képviselőcsoportjának vezetője azon reményének is hangot adott, hogy másfél év után megoldódik a CET Közraktárak projekt ügye, amely eddig 2,5 milliárd forint bevételkiesést okozott Budapestnek. Emellett elkapkodottnak nevezte a Budapest név használatával kapcsolatos javaslatot, jelezve, hogy ellenőrizhetetlen az ajándéktárgyak után fizetendő 100 forintos összeg.
Hozzátette: New Yorkban például hivatalos boltokban lehet kapni ezeket a termékeket, s nem a gyártóknak kell megfizetniük a névhasználatot. Szabó György, a Jobbik fővárosi képviselője megismételte a taxisrendelettel kapcsolatos álláspontját, miszerint az a szakma számára is elfogadható, ugyanakkor kizárja a hibrid és az elektromos autókat, ami hiba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06