Országygyűlési határozat
Eltörölte a parlament az idén bevezetett katasztrófavédelmi hozzájárulást
Az Országgyűlés hétfőn a katasztrófavédelmi törvény összes olyan rendelkezését hatályon kívül helyezte, amely összefüggésben áll a katasztrófavédelmi hozzájárulással.
2012.06.11 17:35MTIA képviselők 253 igen szavazattal, egy nem ellenében és 89 tartózkodás mellett döntöttek az év elején bevezetett teher eltörléséről. A Rogán Antal fideszes frakcióvető és több más kormánypárti politikus által jegyzett módosítás azzal indokolja a katasztrófavédelmi hozzájárulás megszüntetését, hogy annak meghatározása sok esetben teljesen lehetetlen volt, így az mindössze egy jelentős többletköltséget jelentett a fizetésre kötelezetteknek.
A fideszes és KDNP-s képviselők indítványukban emlékeztetnek: a katasztrófavédelemről szóló, illetve az ahhoz kapcsolódó törvények tavalyi módosítása után 2012-től kellett katasztrófavédelmi hozzájárulást fizetniük a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemeknek. A hozzájárulást a veszélyes tevékenységből eredő árbevétel után kellett megfizetni, azonban ha ez nem volt kimutatható, akkor az adó alapja a hozzájárulást fizető társaság teljes nettó árbevétele volt.
A törvénymódosítás kezdeményezői utóbbi rendelkezést minősítették jogbiztonságot sértőnek, mondván: sok esetben teljesen lehetetlen megállapítani a katasztrófavédelmi hozzájárulás mértékét, ezért az ellentétbe került a jogalkotó eredeti szándékával, vagyis, hogy a fizetési kötelezettség arányban álljon a veszélyes tevékenységgel.
Emellett megjegyezték azt is, hogy a kisebb vállalkozásoknak a hozzájárulással járó adminisztráció is aránytalanul nagy terhet jelentett. A katasztrófavédelmi hozzájárulás mértéke a most hatályon kívül helyezett jogszabály alapján az adóalap 0,1 százaléka volt, az összeg legfeljebb negyedét azonban a veszélyes tevékenység jelentette kockázat csökkentésére lehetett fordítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06