A szakítás egy rosszul megírt színjáték
236 lábbal a koalícióban - Az SZDSZ sajátos ellenzéki szerepe
Egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy a koalíciós szakítás nem több mint egy rosszul megírt színjáték - írja az MDF.
2008.05.16 11:27ma.huA Magyar Demokrata Fórum szerint az SZDSZ-nek meglehetősen sajátos elképzelései vannak az ellenzéki politizálásról, mert bár a kormánykoalícióból kilépett, továbbra is folytatja a „kint is vagyok bent is vagyok” politikáját. Nem hajlandó visszahívni delegáltjait a kényelmes állami és felügyelő-bizottsági pozíciókból, melyeket a liberális tagok a szocialistákkal kötött megállapodás alapján kaptak meg. A legalább 118 jövedelmező állami pozíció révén az Szabad Demokraták Szövetsége jelenleg legalább 236 lábbal még mindig a koalícióban van.
Csapody Miklós szerint a koalícióból való kilépést nem követte következetes politika. Az MDF ezt szorgalmazó felszólítására az SZDSZ mély hallgatással reagált. Úgy tűnik, Kóka János a korrekt, egyenes választ halogatva továbbra is abban reménykedik, hogy a szocialisták nem kezdenek politikai boszorkányüldözésbe, és a szabad demokratáknak nem kell lemondania az állam által folyósított mellékjövedelmekről. Ezen koalíciós állások listáját hosszan lehetne sorolni: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a BKV Zrt., a MÁV Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Volánbusz Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Paksi Atomerőmű Zrt. mellett még számos példát említhetnénk.
A párt parlamenti frakciója – a miniszterelnök kérésének eleget téve - megszavazta az új kormánystruktúrát is, holott a liberálisok korábban egyértelművé tették: nem értenek egyet az átalakítással. A MDF ezért arra kéri a Szabad Demokraták Szövetségét, hogy folytasson következetes ellenzéki politikát, s tisztázza, valójában mit is ért ellenzéki szerep alatt. Legyen a konzekvens ellenzéki politizálás első lépése, hogy az SZDSZ még a mai napon visszahívja delegáltjait a jól fizető állami pozíciókból, s vállalja a koalícióból való kilépéssel járó kényelmetlenségeket - zárul Csapody Miklós közleménye.
Kapcsolódó írások:
- Politológusok szerint nyár végére ismét összeállhat a koalíció
- Kóka: Nem személyekhez kötött, sikeres-e egy koalíció
- Navracsics: válság és kilátástalanság jellemzi az MSZP-SZDSZ koalíció hat évét
- Ha megerősödik, az SZDSZ nem lép újra koalícióra
- A koalíciós szakítás az SZDSZ-nek és az MSZP-nek is jót tehet
- Az SZDSZ kilép a koalícióból
- Lendvai Ildikó: az MSZP ajtaja nyitva áll a koalíció előtt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06