Csaknem 10 ezer hely "bennsült"
Második felvételit javasol az MSZP
Egy augusztusi, második felsőoktatási felvételi meghirdetését javasolja az MSZP az oktatási kormányzatnak.
2012.06.09 12:41MTIAz ellenzéki párt pedagógus tagozatának szombati, zárt ülésének nyilvános köszöntőjében Mesterházy Attila pártelnök arról beszélt, hogy az országnak az oktatásba kellene fektetnie, az ágazatot kiemeltként kellene kezelnie. Az MSZP Ajánlat Magyarországnak elnevezésű programjára utalva arra kérte a résztvevőket, hogy a szakma bevonásával érleljék ki az elképzeléseket.
A pártelnök szólt arról is, hogy igazat ad a pedagógusoknak a béremelés szükségességét illetően, annak mértékéről azonban egyelőre nem foglalt állást. Mesterházy Attila ugyanakkor bírálta a kormányt amiatt, hogy 100 milliárdokat költ "felesleges luxusberuházásokra", amelyek között a stadionépítéseket- és rekonstrukciókat, valamint a Kossuth tér rendezését említette.
A rendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón Hiller István, a szocialista párt humánpolitikai kabinetvezetője "végiggondolatlannak" nevezte az oktatási kormányzat terveit az iskolák állami kézbe adására vonatkozóan; véleménye szerint sem szervezeti, szerkezeti, sem pénzügyi dolgokban nincs valós elképzelés.
Kijelentette, a felsőoktatásban jelentős problémának tartja, hogy egy "rosszul megszabott rendelet hatására" radikálisan, 53 500-ról 32 300-ra csökkent az államilag finanszírozott férőhelyek száma, így viszont nincs elég jelentkező a rendszerben, csaknem 10 ezer hely "bennsült". Felvetette, hogy arra vonatkozóan sincs elképzelés, hogy vállalni tudják-e "az önköltségnek nevezett tandíjat" azok a fiatalok, akik nem kerülnek be állami helyre.
Az MSZP-s politikus aggályosnak nevezte, hogy az oktatási kormányzat "meneten belül akar játékszabályokat módosítani", az egyetlen megoldási javaslatnak azt tartotta, ha az augusztusi pótfelvételivel együtt meghirdetik az érintett férőhelyeket, hogy rendezetten, nyugodtan kezdődhessen meg a következő tanév.
Az ellenzéki politikus jelezte, hogy a szaktárcának ennek kivitelezésére csak néhány napja maradt, ugyanakkor ha nem ezt teszik, akkor a felvételi folyamatának egésze és a hallgatók jogai sérülnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06