Támogatás a Tolna megyei munkahelyteremtésre
Több mint 300 millió forintot nyertek el!
Több mint 300 millió forint támogatást nyertek el Tolna megyei kis- és középvállalkozások (kkv-k) a Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyteremtő pályázatán - jelentette be a Tolna Megyei Kormányhivatal munkaügyi központjának vezetője pénteken Tamásiban, sajtótájékoztatón.
2012.06.08 13:25MTIKeller Anikó beszámolt arról, hogy 28 cég, vállalkozó összesen 341 millió forintos támogatásból 176 főt foglalkoztat két évig. A nyertesek vállalták azt is, hogy a meglévő 566 munkahelyet szintén megőrzik két éven át.
Az új foglalkoztatottak közül 166 regisztrált álláskereső, és 26 roma származású - tette hozzá.
Mint mondta, a pályázatok elbírálásánál többek közt szempont volt, hogy a vállalkozás hátrányos helyzetű településen működjön, és elsősorban termelő tevékenységet folytasson. A sikerrel pályázó kkv-k közül tizenegy termelő, tizenhárom szolgáltató, négy a kereskedelmi szektorban működik.
A megyei munkaügyi központ legfrissebb, április adatai szerint Tolna megyében 2012. első négy hónapjában a munkanélküliségi mutató 16,3 százalékról 13,7 százalékra, a nyilvántartott álláskeresők száma 16.837-ről 14.129-re csökkent.
Tolnában mintegy 2.300 főt foglalkoztatnak a Startmunka és más, országos közmunkaprogram keretében; a nyílt munkaerőpiacon áprilisig mintegy 400-an találtak - a munkaügyi központ vezetője szerint - elsősorban szezonális jellegű munkát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


