A hit nem elég
Életveszélyessé vált a nagymányoki katolikus templom
Életveszélyessé vált a nagymányoki római katolikus templom épülete, a műemlék környékét kedden az önkormányzat lezárta - közölte a város polgármestere.
2012.06.05 18:58MTIKarl Béla (független) elmondta: az önkormányzatot a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) kötelezte a templom környezetének elkerítésére 15 méteres távolságban; az épület mellett közút és iskola is van.
A több mint kétszáz éves templomban ez év januárjában istentisztelet közben hullott le egy tégla nagyságú vakolatdarab. A vakolatomlás után statikai vizsgálatokat kezdtek az épületen.
A polgármester hozzátette: a legutóbbi mérések azt mutatták, hogy az épület süllyedése felgyorsult, két hét alatt két millimétert süllyedt és fordult az épület. A talajmechanikai vizsgálatok szerint a teherhordó réteg 15-18 méterre van az alapoktól.
Karl Béla közlése szerint a templom statikai és talajmechanikai megerősítése, valamint az épület külső homlokzatának helyreállítása 120 millió forintba kerülne, amire pályázatot nyújtottak be európai uniós forrásokra, a pályázat elbírálása napokon belül várható.
Szigetvári Krisztián, a KÖH Tolna megyei műemlékvédelmi felügyelője az MTI-nek arról számolt be, hogy a hivatal kötelezte az egyházközséget, hogy a három éve műemléki védelem alá helyezett templom tornyának pántolásával akadályozzák meg az omlásveszélyt.
Az 1783-ban épült, Szent Mihály tiszteletére szentelt, barokk stílusú templomban vasárnaptól nem tartanak istentiszteletet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


