Kicsit örül a Jobbik
"Félsiker" a magyar föld védelme körül
Varga Géza az egyik előterjesztő jobbikos képviselő azt mondta: az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén nem vette tárgysorozatba azt a jobbikos módosító javaslatot, amellyel bekerült volna az alaptörvénybe a magyar termőföld védelme és magyar kézben tartása, az ellenzéki párt ugyanakkor "félsikernek" tartja a keddi bizottsági ülést, hiszen senki sem szavazott a javaslat ellen.
2012.05.29 14:21MTIVarga Géza mellett Vona Gábor, Balczó Zoltán és Magyar Zoltán nyújtotta be az Országgyűlésnek az alaptörvény módosítására vonatkozó indítványt. Ennek elfogadása esetén az alaptörvény kimondta volna, hogy Magyarország "önállóságának alapja a magyarországi termőföld magyar kézben tartása. Ebből adódóan termőföld csak a magyar állam, helyi önkormányzat és magyar természetes személy tulajdonában lehet".
Varga Géza szerint ez a megfogalmazás azért szükséges, hogy mindenki számára világos legyen: a magyar földet és a természeti kincseket nem a természeti károktól, vagy az eróziótól akarják megvédeni, hanem a külföldiektől.
Az ellenzéki politikus hozzátette: becslésük szerint ma Magyarországon egymillió hektár körüli földterület van külföldiek használatában, akik csak arra várnak, hogy a földvásárlási moratórium lejárta után a tulajdonjogot is megszerezzék.
Kapcsolódó írások:
- Tüntetők fogadták Orbánt Vásárhelyen
- Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
- A Jobbik szerint tragikus, hogy a kormány még mindig a helyes irányt keresi
- A Jobbik szerint súlyos hibát vét a kormány az Eszközkezelővel kapcsolatban
- Oligarchabizottság - A Jobbik akár az államfőig is elmenne
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


