Plakátokon kérnek támogatást az utasoktól
A BKV-szakszervezetek a főváros hibáztatják a kialakult helyzetért
A buszokon és végállomásokon elhelyezett plakátokon kér támogatást az utasoktól a munkabeszüntetést bejelentő BKV-szakszervezeteket képviselő sztrájkbizottság; a csütörtökön hajnalban megjelent plakátokon a fővárost hibáztatják a cég rossz anyagi helyzetérét.
2008.05.15 08:20MTINemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az MTI-nek elmondta: minden, a napi forgalomban részvevő autóbuszon, valamint több végállomáson is elhelyeznek tájékoztató plakátokat. "Tényszerűen akarjuk tájékoztatni az utasokat, hogy nem a szakszervezetek hibája a cég elkeserítő anyagi helyzete; a főváros az, aki egyetlen fillért sem ad a BKV működéséhez" - mutatott rá a szóvivő.
Az utasok a BKV működési költségének negyven százalékát fizetik, a többit állami hozzájárulásból fedezik - tette hozzá. A plakátokon egyebek mellett az olvasható: "Tudta-e Ön, hogy a BKV Zrt., azért veszteséges, mert a Főváros nem fizeti ki az általa megrendelt szolgáltatást? Tudta-e Ön, hogy olyan járműveken utazik, melyek pénz és alkatrészhiány miatt nem minden esetben felelnek meg a BKV Zrt. belső szabályzatában előírtaknak?"
A BKV vezetősége csütörtökön újabb hirdetést jelentetett meg a Metro című ingyenes napilapban. Ebben újra a tervezett május 27-ei sztrájk következményeire hívja fel az utasok figyelmét, és arra kéri őket, hogy egy e-mail címre küldjék meg véleményüket a tervezett munkabeszüntetésről. A cég legutóbb két hete jelentetett meg "utastájékoztató" hirdetést a napilapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


