Nem tudni meddig fog tartani
Május 27-étől, keddtől tartják meg a következő BKV-sztrájkot
Többnapos BKV-sztrájk lesz május 27-étől, keddtől, amennyiben addig nem sikerül megegyezni a közlekedési cég vezetőivel - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes arra kérte a BKV szakszervezeteit, hogy a budapesti lakosság érdekében "függesszék fel a sztrájkfenyegetést".
2008.05.08 16:04MTIA sztrájkot kedden 0 órától tartják meg azok a tagszervezetek, amelyek csatlakoztak a határozatlan idejű munkabeszüntetéshez - mondta a sztrájkbizottság szóvivője. Hozzátette, a tervek szerint többnapos sztrájkot tartanak, befejezésének időpontját később közlik. Május 27-én lesz az írásbeli érettségi utolsó napja; ekkor vizsgáznak informatikából, művészeti tárgyakból és ének-zenéből a diákok. A sztrájk megtartását az érdekvédő azzal a "patthelyzettel" indokolta, amely a vezetőséggel folytatott tárgyalásokon kialakult; a szakszervezetek szerint a BKV vezetése nem kompetens, de a fővárosi önkormányzat sem nyújt segítséget abban, hogy teljesüljenek a szakszervezeti követelések.
Követeléseik továbbra is változatlanok: a közlekedési cég anyagi problémáinak megnyugtató rendezése, a létszámleépítés visszavonása, a paraméterkönyv-tervezet kialakításának leállítása és új tervezet készítése a szakszervezetek bevonásával, továbbá a munkakörülmények javítása. Nemes Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy csődközeli állapot felé halad a vállalat, információi szerint a cégnek bankokkal kellett tárgyalnia azért, hogy az áprilisi bérek kifizetésére legyen fedezet.
A szóvivő rámutatott: előreláthatóan nem minden ágazat dolgozói vesznek részt a tervezett munkabeszüntetésben, így a metrós és a HÉV-es dolgozók sztrájkja még kétséges, de ez - biztonsági okokból - nem jelenti, hogy ezek a tömegközlekedési eszközök járnak majd a munkabeszüntetés idején. A sztrájkban részt vevő szakszervezeteknek 60-70 százalékos a támogatottsága a BKV munkavállalói között - tette hozzá. A szóvivő szerint biztosan sztrájkolnak majd a busz- és a trolibuszvezetők, illetve néhány a villamosok vezetőit, illetve a járművel karbantartóit tömörítő szakszervezet dolgozói.
A sztrájk kezdetével kapcsolatban - amely egybeesik az írásbeli érettségi utolsó napjával - Nemes Gábor elmondta: a lehető legkevesebb kellemetlenséget kívánják okozni a diákoknak, a szakszervezetek bíznak abban, hogy az érettségi utolsó napján a sztrájk már nem érint túl sok vizsgázót. Hangsúlyozta: a szakszervezetek megegyezésre törekszenek a munkáltatóval, ezért lehet, hogy nem is kerül sor a május 27-i sztrájkra.
A szóvivő szerint a BKV-nél alkatrészhiány van, nagyon rossz állapotban mennek az utcára a járművek. Úgy fogalmazott: nem értik, "miért nem teszik a dolgukat az illetékesek, ne ránk haragudjanak az emberek a sztrájk miatt. Nem szeretnénk hetekig sztrájkolni, csak nyomást akarunk gyakorolni a döntéshozókra, így jelezve, hogy komoly baj van a BKV-nál, lépni kell az ügyben".
Mint mondta, akkor egyezhetnének meg a cég vezetőségével, ha a döntéshozók a cég finanszírozási problémáinak megoldásánál figyelembe vennék a szakszervezetek nemrégiben átnyújtott javaslatait. Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta: ők nem írták alá a javaslatcsomagot és a sztrájkhoz sem csatlakoznak, mert szerintük túl korai a munkabeszüntetésre bejelentett időpont - ők a tárgyalásokra még több hónapot adnának.
"Nem zárkózunk el attól, hogy ha nem teljesülnek a követelések, akkor sztrájkolni kell, de nem a bejelentett időpontban" - tette hozzá. A munkáltató javaslatára a felek jövő kedden ülnek újra tárgyalóasztalhoz. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében "nehezményezte" a május 27-ére sztrájkot bejelentő BKV-s szakszervezetek döntését, s ismételten arra kérte a BKV Zrt. valamennyi dolgozóját, hogy "ne büntessék tovább" a budapesti közlekedőket.
A közlemény szerint a szakszervezetek előtt az a tény is ismert, hogy a főváros és a kormányzat között már megkezdődtek a tárgyalások a BKV Zrt. finanszírozásáról, s erről a szakszervezeti vezetők közvetlen tájékoztatást kaptak. A főpolgármester-helyettes budapesti lakosság érdekében a BKV szakszervezeteit a "sztrájkfenyegetés felfüggesztésére", a cég valamennyi dolgozóját pedig arra kérte, hogy május 27-én is vegye fel a munkát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06