Soron kívüli elbírálások
Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth téri rekonstrukció
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójával, az ottani mélygarázsépítéssel, a parlamenti látogatóközpont és múzeum kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.
2012.05.16 19:31MTIAz erről szóló kormányrendelet szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben. Eszerint a Kossuth téri beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a hatósági ügyeket, amelyek a projekt megvalósításához közvetlenül szükségesek. Ebbe a körbe tartoznak az érintett ingatlanokon álló közterületi szobrok bontásához és azok ugyanott vagy máshol való felállításához szükséges döntések is, továbbá mindazok, amelyek a Kossuth Lajos tér csillapított forgalmú övezetté alakításával kapcsolatosak.
A rendelet egyúttal kijelöli a fenti ügyekben eljáró hatóságokat.
Tállai András belügyi államtitkár áprilisban, a kiemelt beruházásokról szóló törvény módosításakor a parlamentben arról beszélt, hogy a kormány az elmúlt években átlagosan öt-hat beruházást sorolt ebbe a körbe, idén pedig eddig két projekt került fel a listára, a lágymányosi Tüskecsarnok és az Erkel Ferenc Színház felújítása.
Egy beruházás kiemeltté nyilvánítása azért lényeges, mert ilyenkor a kérelmeket soron kívül kell elbírálni, az ügyintézési határidő pedig legfeljebb két hónap, sőt bizonyos esetekben ennél is rövidebb.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


